Advertisement
Lassan egy évtizede annak, hogy Miklósa Erika és Balázs János közösen álltak a közönség elé olyan párbeszédre lépve, mely nemcsak a két ragyogó művész személyiségének közös pontjaira mutatott rá, de a kamarazenei formán keresztül új megvilágításba helyezte egyrészt az opera műfaját, másrészt pedig az ének és a zongora intim kapcsolatát. A legfontosabb európai nagyvárosok híres koncerttermeit is megtöltő koncertek után nem túlzás azt mondani, hogy újraértelmezték és ezáltal újra divatba hozták az ének-zongora duett fogalmát, amely az improvizáció örömével és a két művész egyéniségéből fakadóan töretlenül élvezi a hazai és nemzetközi közönség lelkesedését és kíváncsiságát. Rendszerint a romantika és a 20. század időszakából válogatnak, azzal a céllal, hogy a mai közönség szinte ugyanazt a szalon hangulatot élje át, aminek Verdi, Liszt vagy akár Cziffra György hallgatósága is a tanúja lehetett. Műsoraikat áriákból, népszerű dalokból és virtuóz átiratokból építik fel, miközben Cziffra szellemiségét követve szinte szemtelenül, mégis a legnagyobb alázattal lépik át a műfaji határokat és alkotnak önálló zenei világot. A koncert elején díjátadó! Kreatív Művész díj, Ifjú Tehetség díj, Kvintesszencia Talentum különdíj
Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, Miniszterelnökség, 13. kerületi Önkormányzat
Kiemelt szponzor: MVM
Jegyvásárlási kedvezmények a MOMkultban és a Zeneakadémián megrendezett programjainkra!
A Cziffra Fesztivál egy vagy két rendezvényére történő egyidejű jegyrendelés esetén 10% kedvezményt, három vagy több rendezvényre történő egyidejű rendelés esetén 20% kedvezményt biztosítunk.
Jegyrendelését a [email protected] e-mail címen várjuk!
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
MOMkult, Sirály utca 1a, Budapest 1124, Magyarország,Budapest, Hungary
Tickets