Advertisement
Kedves Vendégeink❗📍 Idén XIV. éves lesz a Kadafalvi Napok rendezvényünk és szeretnénk sok sok hagyományőrző és új programot megvalósítani. 😎💃🤩🕺🥰🎉
🏙️ Helyszín: Kadafalva, Közösségi - Rendezvény tér Boróka utca 1/A (hrsz.:11751/61)
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
📍 Többen kérdezték hogy lehet támogatni, segíteni a rendezvényt mely már nem hogy két napos de több ezer főt csalogat Kadafalvára. 🙂🙏😊🙌😊
🎟️ Tombola azaz 🎟️ támogatójegyek a Júlia ABC-ben az Ircsi Divatáru Butikban stb. helyeken lehet megvásárolni 🎫 5️⃣0️⃣0️⃣.-Ft/db 🎫.
📍 Egyéb támogatások, felajánlások esetén keressék bizalommal Galgóczy Zsolt 0630 370 70 60 főszervezőt.
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
📍 Újra lesz 🐎 Ünnepi Lovas Felvonulás 🐎: 2025. szeptember 20-án szombaton 13:30 órától.
A fogatosok a csikósok 11:00 órától érkeznek a helyszínre.
📍 Hamarosan meghívjuk a 🐎 lovas felvonulás 🐎 korábbi résztvevőit és számukra külön étel ital kínálást vendégfogadást tervezünk a rendezvény helyszínén majd a felvonulás közepén a Marosi Pékség támogatásával a parkolóban.
🐴 Azonban nem szeretnénk ,,tömeges" 50 lovaskocsis programot ezért meghívással limitált részvételt kívánunk megvalósítani.
🐴 Úgy gondoljuk 25-30 lovasfogat és 15 csikós részvételét rendőrségi felvezetéssel biztonságosan meglehet szervezni.
Nem a mennyiség, hanem a biztonság, a minőség ami szempont❗
Útvonal: 13:30 Nárcisz – Boróka – Vörösbegy – Beretvás köz – Tövis utca – Halom – Lepke- Bogár u. – MAROSI PÉKSÉG 14:00 Itt lesz kóstoló és kultúrális programok
- Boróka – Darázsról elsőnél balra – Szarka utca után jobbra – Harkályra és jobbra - Tücsök utcán végig majd balra a Nárciszra és megint balra – Sirály utca vége előtt jobbra – a Vadkörte utcára ott végig – majd jobbra a Mókus utcára, jobbra vissza a Mogyorón a Darázs utcára és végül a Tücsök utcán ki a Nárcisz utca mellé a depóba a kiinduló pontra
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
📍 Folytatjuk a bográcsos főzőverseny programot is melyre tavaly már 2️⃣8️⃣csapat jelentkezett. 🍲🥘
📍 Idén a 🐓 Kakasfőző 🐓 tematikát követve és kiegészítve (idén lehet más pörköltet is főzni) arra számítunk, még több csapat méri össze tudását. 👪😎🤩🥰
📍 Garaczi János Venesz és Gundel díjas Mesterszakács az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Nagymestere a Tanyacsárda ügyvezetője és résztulajdonosa is csatlakozik és segíti a zsűri munkáját. 🗒️📓
📍 Ámbár eddig is szigorú szakmai szempontokat követelt a zsűri, melynek korábbi elnöke, jelenlegi társelnöke Fricska Csaba Mesterszakács a Hotel 3 Gúnár séfje állított fel. Ezt a hagyományt folytatjuk tovább az idei esztendőben is. Csaba oszlopos tagja ennek a programnak.
🐓 Kakas 🐓 azaz egyéb pörköltfőző verseny ideje: 2025. szeptember 20. szombat 7:30 órától. Az 1db kakas átvétele és a helyek kijelölése csütörtökön 18 órakor a rendezvény helyszínén zajlik.
17:45 Emléklappal és 🎁 ajándékkal 🎁 köszöntjük a 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣-ben született 👶 babákat 👶 és az anyukákat. Ezt a programunkat is hagyománnyá teremtjük.
A RENDEZVÉNY RÉSZLETES PROGRAMJAI:
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
📅 2️⃣0️⃣2️⃣5️⃣. SZEPTEMBER 1️⃣9️⃣. PÉNTEK
14:00 Horváth Vidámpark 🎠🛝🎡🎢
16:30 Ingyenes lovagoltatás gyerekeknek 🐎🐴
18:00 Kemencében sül a kenyérlángos
18:00 Támogatói adományok, tombola értékesítés
18:30 Piknik Családi Mozi 📽️ ........ című mesefilm, szavazás zajlik
19:15 🥞 Palacsinta, gofri sütés
A gyerekeket megvendégelik a Tücsök utcások frissen sütött palacsintával, Kádár Eszter pedig gofrival. 🥞
20:00 Közösségi tábortűz, 🥓 szalonnasütéssel 🥓 élőzenével
20:15 2️⃣ óra örömzene a Bitter Monday majd a kadafalvi DEKK zenekar örömzenés műsora zárja a péntek estét 🔊🎸🥁🎛️🎹
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
📅 2️⃣0️⃣2️⃣5️⃣. SZEPTEMBER 2️⃣0️⃣. SZOMBAT
07:30 Falujárás / Zenés ébresztő lovas fogattal 🔊🐎
07:30 🐓 Bográcsos Kakaspörkölt 🐓 Főzőverseny kezdete
09:30 Megnyitó
09.35 Helyi óvodások és iskolások színpadi műsora
Játszunk együtt iskolásat - kötetlen foglalkozás a nagycsoportos óvodásokkal és a leendő tanítónénikkel 12:00 óráig ,,suli sátor”
09:50 HIRCSE / Adorján Liza közösségi zenés programja
10:00 Mozogjunk együtt! V. Kadafalvi Futás / Vágó Csaba testnevelés tanár
Útvonal: Nárcisz-Mókus-Vadkörte-Sirály-Nárcisz utcák 📽️🏃🎽🏃♂️👟🏃♀️
10:00 Vérplazma regisztráció estig 💉🅰️🩸🆎🅱️🅾️
11:00 Nyugdíjas klubok műsorai
Béke Szigete Nyugdíjas Klub (szervezés alatt)
Ballószögi Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub
Kada Elek és a Jóbarátok Nyugdíjas Klub énekkara
Kárpáti Imre citerás műsora
Vadhajtás Citerazenekar
11:50 Jó ebédhez szól a ,,Polka” zenekar műsora 🎹🎤
12:00 Bográcsos ételek 🐓,,Kakaspörkölt” 🐓zsűrizése
12:00 Közösségi ebéd 🍲🥘
13:20 Főzőverseny eredményhirdetése
13:30 Ünnepi szüreti lovaskocsis, csikós felvonulás
14:00 Lovasfogatok, csikósok vendégfogadása kínálása a Marosi Pékség jóvoltából az üzlet parkolója előtt 🐎🐴 ahol a Falloway Mazsorett tánccsoport és nótás műsorok zajlanak
15:30 Lovasfogatok, csikósok ünnepélyes köszöntése a színpadnál 🐎🐴
16:00 Ingyenes 🖌️ arcfestés 🖌️, lufihajtogatás 1️⃣9️⃣:0️⃣0️⃣ óráig
16:00 Népi játékok / HIRCSE /
16:00 Kadafalvi Baba-Mama klub AnyaPont szakmai konzultáció / HIRCSE /
16:30 Ütős formában, Női erő, Mozgás, Küzdelem Bemutatja MM Stúdió és a STAR GYM 🏓🥊⛹️
17:00 Mancsőrjárat interaktív színpadi műsor ,,Mancs Titkos küldetés”
17:45 Emléklappal és 🎁 ajándékkal 🎁 köszöntjük a 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣-ben született 👶 babákat 👶 és az anyukákat.
📍 Az idei XIV. Kadafalvi Napok ünnepségünkre 1️⃣7️⃣:4️⃣0️⃣ órára meghívjuk és szeretettel várjuk az idei évben született kadafalvi babákat és szüleiket 👪🧒
18:00 Ünnepi köszöntők
18:30 🎟️ Támogatójegy - 🎫 Tombolasorsolás 5️⃣0️⃣0️⃣Ft/db értékes ajándékok 🎁 Fődíj: wellness hétvégi csomag...... szállodában 🏨🏩
19:30 Dj. Gazso Retro Disco 🎧🎤
20:00 Josh 🎤 és Betti 🎤 kiskoncertje (Betti az Ex-Desperado énekese)
21:00 Dj. Gazso Retro Disco 🎧🎤
21:50 Polgár István zenés műsora 🎹🎤
23.00 Rendezvény zárása
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Pénteki kísérő programok:
Gyermekek részére 16:30-tól ingyenes lovagoltatás
Kemencében sült kenyérlángos, palacsinta, gofri
Piknik Mozi majd este tábortűz közösségi szalonnasütés és a színpadon koncertek
Szombati kísérő programok:
📍 Arcfestés és kézműves foglalkozás, baba-mama sátorban tanácsadás, külön sátorban vérplazmagyűjtés
📍 Egyéb kísérő programok: kézműves vásár, tombolasorsolás, gulyás ebéd, kürtöskalács, lángos, minifánk, miniautók, egész napos büfé, kirakodóvásár és Horváth Vidámpark.
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Várunk mindenkit sok szeretettel❗
Kadafalva Közösségéért Egyesület, Kadafalváért Alapítvány
Leviczky Cirill (Kadafalva, Úrihegy, Szarkás, Miklóstelep, Felsőcsalános városrészek képviselője)
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Műsorvezető: Garaczi Margó 🎤📝🗒️
📸 Fotós: Lovas Máté és Gerencséri Tibor
ℹ️ A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják❗
ℹ️ A rendezvényen kép és videófelvétel készül❗
Galgóczy Zsolt - rendezvényszervező, közösségépítő
📧 E-mail: [email protected]
📱 Telefonszám: 06/30-370-70-60
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Boróka utca 1/a, Kecskemét, Hungary, 6000, Boróka utca 1, Kecskemét 6000, Magyarország, Kecskemet, Hungary