ViláGomba Zártkörű Fesztivál 2025

Fri, 22 Aug, 2025 at 12:00 pm to Mon, 25 Aug, 2025 at 02:00 pm UTC+02:00

ViláGomba Fesztivál 2025 | Esztergom

Vil\u00e1Gomba Fesztiv\u00e1l
Publisher/HostViláGomba Fesztivál
Vil\u00e1Gomba Z\u00e1rtk\u00f6r\u0171 Fesztiv\u00e1l 2025
Advertisement

Kedves Emberek!

Azt hisszük, elég szépen sikerült a tavalyi alkalommal, úgyhogy megrendezzük idén is. Kicsit többen, kicsit máshol, de ugyanazt. Lesznek visszatérők, lesznek Visszaesők, lesz étel-ital (tavalyi árakon), előadás, színjáték meg kézműves foglalkozás is. Ez alkalommal komolyzenét is hozunk Nektek, és a várva várt táncház is megvalósul majd a tervek szerint. Idén is lesz vacsi, az olcsó pálinkát ellensúlyozandó, amit a Három Hermelin vendéglátóipari egység fog biztosítani.

Gyertek, hívjatok barátokat, a többi információt pedig osztjuk meg veletek folyamatosan. Ezúton is szeretnénk megköszönni először is a helyszínadóinknak, hogy megtarthattuk az első fesztivált azon a csodás helyen! Hálával tartozunk továbbá az összes előadónak a fantasztikus koncertekért, előadásokért és színdarabokért, valamint a segítő kezeknek, akik önzetlenül rengeteg energiát raktak bele ügyünkbe. Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni Nektek, akik hajlandóak voltatok eljönni és jegyet venni, úgy, hogy nem volt biztosíték arról, hogy jó lesz.

Ha még nem hallottál a fesztiválunkról, kezdők vagyunk, egyetemista fiatalok, akik szeretnek együtt lenni a barátaikkal és lelkileg építkezni. Erre alkalmas eseménynek bizonyult egy kislétszámú privát fesztivál rendezése, ahol az érdeklődési körök kibontakoztatását, ismerkedést a jövőben felmerülő élethelyzetekkel, a hagyomány megélését, környezettudatosságot és a fenntartható életmódot próbáljuk a legjobb tehetségünk szerint Elétek tárni. Ha bármi kérdés felmerül, nyugodtan írjatok nekünk Facebookon, Instagramon, e-mailen vagy akár hívjatok fel!

Programok:
Előadások, kézműves foglalkozások, koncertek, élőzenés táncház.
Fellépők:
Őri-Kiss Botond, ShakarTrio, Visszaesők zenekar, Narcotic Aesthetic, Kóc zenekar, Restifecske, Teleh0ld, CRRNT, zyrp
És még sokan mások...
Találkozunk Zebegényben 2025. augusztus 22-én!

Elérhetőségeink:
Facebook (az eseményt szervező oldal)
Instagram: https://www.instagram.com/vilagombafeszt
Általános e-mail: [email protected]
Jegyekkel kapcsolatos e-mail: [email protected]
Telefon: +36 30 197 5338
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

ViláGomba Fesztivál 2025, 2. Papp Ferenc Pihenő, Zebegény 2627, Magyarország, Esztergom, Hungary

Tickets

Sharing is Caring:

More Events in Esztergom

END OF PARADISE \/\/ MAD ROCKS \/\/ V2 ROCK PUB
Sat, 23 Aug at 07:00 pm END OF PARADISE // MAD ROCKS // V2 ROCK PUB

V2 ROCK PUB

Premecz M\u00e1ty\u00e1s Organ Tri\u00f3 \/\/ Partifecske
Sat, 23 Aug at 08:00 pm Premecz Mátyás Organ Trió // Partifecske

Partifecske

HODOV\u00c1 NOC 2025
Sat, 23 Aug at 08:00 pm HODOVÁ NOC 2025

Hodový MIX Tekovské Lužany

Ny\u00e1rb\u00facs\u00faztat\u00f3 \u00c9jszakai F\u00fcrd\u0151z\u00e9s
Sat, 23 Aug at 08:00 pm Nyárbúcsúztató Éjszakai Fürdőzés

Táncsics Mihály u. 5., Esztergom, Hungary, 2500

Anima Sound System Dj-set \/\/ Kaleidoszk\u00f3p Hegy Fesztiv\u00e1l 2025
Sat, 23 Aug at 09:45 pm Anima Sound System Dj-set // Kaleidoszkóp Hegy Fesztivál 2025

Szent István tér 1., Esztergom

2. B\u00e1stya After a Moniban
Sat, 23 Aug at 10:00 pm 2. Bástya After a Moniban

Ady Endre utca 61, Tata, Hungary, 2890

K\u00e9zm\u0171ves v\u00e1s\u00e1r
Sun, 24 Aug at 08:00 am Kézműves vásár

Simor János utca 26-32., Esztergom, Hungary, 2500

SUP edz\u00e9s a Palatinus tavon \ud83c\udfc4\u200d\u2640\ufe0f\ud83c\udfc4
Sun, 24 Aug at 09:30 am SUP edzés a Palatinus tavon 🏄‍♀️🏄

Palatinus-tó

Booty b. +Abs a VerAnd\u00e1ban \ud83e\udd70\ud83c\udf51
Sun, 24 Aug at 10:00 am Booty b. +Abs a VerAndában 🥰🍑

Veranda food&bar

RETROFLOW - Ereszked\u00e9s a Dun\u00e1n
Sun, 24 Aug at 11:00 am RETROFLOW - Ereszkedés a Dunán

Štúrovo, 943 01 Štúrovo, Slovensko

Babaels\u0151seg\u00e9ly Tat\u00e1n
Wed, 27 Aug at 05:00 pm Babaelsősegély Tatán

Bacsó B. u. 66/1., Tata

Esztergom is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Esztergom Events