Advertisement
Dajkamesék? Szubverzív utópiák? A kollektív tudattalan utolsó őrzői? A patriarchátus élőhalottjai? A tündérmesék ma megosztóbbak, mint valaha. De velünk élnek – úgyhogy ideje kezdenünk velük valamit.Kiderül a titok – ezt jelenti a híres tündérmese (ami az erdő mélyén történik, nem fogod elhinni)! Saját élettörténeteinkkel dolgozva járatlan útra lépünk, ahol a beavató színház a meseterápiával és a lecture performance műfajával ötvöződik. Hagyjuk magunkat elveszni a meseértelmezések erdejében. Talán találkozunk.
Varsányi Péter szabadúszó színházrendező 2017-ben végzett az SzFE-n. Jelenleg a FreeSzFE és a Salzburgi Mozarteum PhD hallgatója. Ezt az előadást a doktori kutatása keretén belül hozza létre alkotótársaival, Juhász Gabriellával, Kovács Domokossal, Sipos Györggyel és Farkas Verával.
Szereplők: Juhász Gabriella, Kovács Domokos, Sipos György, Varsányi Péter
meseterapeuta, konzulens: Farkas Vera
rendezőasszisztens: Vajdai Veronika, Tóth Klarissza
produkciós vezető: Mayer Dániel
rendező: Varsányi Péter
16 éven felülieknek
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta-program keretében valósult meg.
Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, Füge Produkció
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111
Tickets