Advertisement
Örömmel jelentjük be a közösségek indításáról szóló második előadássorozatom őszi indulását, amely idén október 1-től november 26-ig tart.A tavaszi előadássorozatban a közösségindítás alapvető tudásait vettük sorra. A valódi közösség meghatározásától indulva áttekintettük a szoros emberi kapcsolatok és a tudatosság jelentőségét, a tudatos társválasztás fontosságát, valamint az életmódközösség és az együttműködési kényszer szerepét az új típusú közösségekben. Majd megvizsgáltuk a közösségalkotás legfontosabb csoportdinamikai folyamatait, megértettük, hogy a közösséget a tagok felelősségvállalása hozza létre és így a természetes hierarchia és vezetés nélkül nem lehet közösséget alkotni. És elértünk oda, hogy ebben a csoportdinamikai táncban létrejön a hatás és hagyás dilemmája.
A 2024 őszi előadássorozatot innen indítjuk és még mélyebbre ásunk: az induló közösségek tipikus és szinte elkerülhetetlen konfliktusait vesszük sorra. Hiszen ezeket a konfliktusokat emberi természetünk különbözősége hozza létre. Ha megértjük e törvényszerű konfliktusok okait és szükségszerűségét, tudatosabban vehetünk részt a közösség születésének folyamatában, növelve az esélyt arra, hogy konstruktívan hangoljuk ezeket, és így valódi közösséget hozhassunk létre.
A következő témák mentén fogok haladni:
1. A hagyás-hatás dilemmája: Hogyan egyensúlyozzunk a közösségformálás vágya és a bizalomhiány okozta passzivitás között?
2. Spirituális zsákutca: Mit kezdhetünk a tudatosságbeli szakadékkal a közösségünkben?
3. Különösen nagy kihívást jelentő emberi magatartás: Hogyan lehet a manipulatív magatartás kezelni?
4. Párkapcsolati dinamika: Hogyan kezeljük a közösségünkben azt a helyzetet, amikor a párok közötti konfliktusok olyan feszültséget keltenek, amelyet látszólag nem tudunk megbeszélni?
5. Konfliktushangolás a közösség születése során: Az utolsó előadásban összefoglalom, hogy mire van szükség ahhoz, hogy a természetszerűen felmerülő konfliktusok ellenére képesek legyünk “összeszeretni” az alakuló közösségünket.
Tanulj meg konstruktívan bánni a konfliktusokkal, és teremts erős, összetartó közösséget! Csatlakozz, ha készen állsz a mélyebb megértésre és a valódi közösségépítésre!
Az élő részvételi időpontok:
(online is visszanézhetőek)
október 1. (kedd) 18:00 – 21:00
október 15. (kedd) 18:00 – 21:00
október 29. (kedd) 18:00 – 21:00
november 12. (kedd) 18:00 – 21:00
november 26. (kedd) 18:00 – 21:00
Az előadássorozat ára: 25.000 forint
Jelentkezés és fizetés: Fizethetsz bankkártyával vagy átutalással.
Az előadássorozat helyszíne:
Önfejlesztők Háza, Bátorság terem
Budapest, Zichy Jenő u. 32, 1066 Első emelet bal oldal
Tudnivalók a jelentkezésről:
Ha teheted gyere el személyesen az előadásra, ahol lehetőséged van a szokásos kérdés-feleleten túl egy beszélgető körbe is bekapcsolódni.
Azok a résztvevők, akik nem tudják megoldani a személyes részvételt, az előadás felvételét már másnaptól megnézhetik közösségi vállalkozás honlapján keresztül, ahova a fizetést követően minden résztvevő meghívást kap. Azoknak, akik csak interneten keresztül tudják megnézni az előadásokat, lehetőségük lesz a zárt csoportban, megjegyzésekben kérdezni, amire Pabló és Éva a következő előadásig válaszol.
Minden előadás az előadássorozat alatt felvételről is visszanézhető lesz a honlapon keresztül minden résztvevőnek. Így menet közben is lehet csatlakozni és bepótolni előadásokat. A zárt facebook csoportba tesszük közzé az előadáshoz kapcsolódó írásos anyagokat, linkeket is.
Ha többen érkeztek egy szervezettől, kérjük, hogy mindenki töltsön ki külön jelentkezési lapot. Ezzel minden résztvevő személyesen megkap minden információt, tudásanyagot. A jelentkezők külön-külön kapnak díjbekérőt, de lehetőség van ezt egyben kiegyenlíteni.
Az öt részből álló sorozat egy komplett egységnek minősül, az előadások egymásra épülnek, ezért az alkalmakra külön nem lehet jelentkezni.
Jelentkezés itt: https://salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/nl152036/ns300988/subscribe.html
További részletek az előadássorozatról: https://kozossegivallalkozas.hu/valodi-kozosseg-inditas/
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Önfejlesztők Háza Közösségi Iroda és Terápiás Központ, Zichy Jenő utca 32, Budapest 1066, Magyarország,Budapest, Hungary
Tickets