Advertisement
Túrkeve idén is MIKULÁSBA öltözik! 🎅✨Érkezik az 5. Túrkevei Mikulás Futás 🎅
Az esemény ötödik éve az egyik legkedveltebb téli közösségi sportprogramunk. Ez továbbra sem verseny, hanem egy felszabadult, közös séta vagy futás, ahol a mozgás öröme és az ünnepi hangulat jár kéz a kézben.🎅
Ezt az estét elsősorban a gyerekek szívéért álmodtuk meg, mert Ők azok, akikből a karácsony igazi fénye születik. Szeretnénk, ha idén is megtelne a Liget apró piros kabátokkal, csengőnevetéssel, a futólépések mögött örvénylő izgalommal.🎅
Hívjuk a szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket, barátokat, hogy kísérjék el a gyerekeket egy olyan téli kalandra, amelyet húsz év múlva is mosolyba csomagolva idéznek majd fel. Egy este, amikor a Karácsonyi Falu fényei nem csak kívül világítanak, hanem belül is. Mert lesznek futólépések, amikből emlék lesz. Pillanatok, amelyekből történet lesz. És egy Mikulás Futás, amelyből családi legenda.🎅
Gyerekek, készüljetek:
Ez az a nap, amikor Ti vagytok a futókör kis hősei, és amikor a piros sapkátok alatt egy életre szóló élmény születik. 🎅✨
• A részvétel helyszíni regisztrációhoz kötött
• A táv teljesítése után a megtett távodat kell bediktálnod
• Nincs időmérés, nincs teljesítménykényszer, csak jókedv és mozgás
Ha még nem próbáltad a nemrégiben átadott Futókört, most jött el a te pillanatod.
Ünnepi móka
Kérünk, érkezz Mikulás-ruhában vagy ünnepi öltözetben: piros felső, fehér szakáll, sapka vagy bármilyen vidám jelmez tökéletes választás. A Mikulás idén is futólépésben igyekszik mindenhová – tarts vele néhány méter vagy akár több kilométer erejéig!
______________________________________
Időpont és helyszín
2025. december 6., szombat 16:00
Túrkeve, Liget – nagy pavilon, színpad mellett a TAC sátor.
A Karácsonyi falu programjai már 15:00-tól várja kedves idelátogatóit. Igazi ünnepi kavalkádra számíthatsz.
A Mikulás természetesen velünk lesz.🎅
• Jégpálya használata térítés ellenében
______________________________________
Speaker: Kántor Lajos
Lali: Az az ember, aki nem fut, hanem életet lehel minden rajtba.
A város futóeseményeinek hivatalos hangszála, a rajtok karmestere, a jókedv terjesztője.
Ha van valaki, aki nélkül nem indulhat el a Mikulás Futás, az bizony Ő.
Amikor Lali belekezd a műsorvezetésbe, a mezőnyben hirtelen mindenki jobb időt fut. Nem tudni, hogy a hangja ad adrenalint, vagy csak félünk nem teljesíteni előtte. Ha ő mondja, hogy „Hajrá!”, akkor még az is sprintel, aki csak a zsíros kenyérért jött.
Fontos információk:
• Helyszíni regisztráció mindenkinek kötelező!
• A részvétel ingyenes
• Mikulás-öltözék erősen ajánlott
Amit biztosítunk:
• Fáklyafénnyel megvilágított futókör
• Meglepetés a gyermekeknek
• Forró tea, forralt bor és zsíros kenyér
• Befutóérem minden résztvevőnek
• Online elérhető fotók
• Támogatóink felajánlásai
______________________________________
Táv:
Mindenki annyit fut vagy sétál, amennyi jól esik. A minimum 1 kör (460 m). A lényeg: érezd jól magad!
Gyermekeinkkel, barátainkkal, családtagjainkkal együtt mozogni az év egyik legmelegebb, legmosolygósabb élménye.
Amennyiben lehetőséged van és szeretnéd, Te is támogathatod munkánkat! Ha szívesen hozzájárulnál a színvonalas versenyek, élményfutások, közös séták megvalósításához, azt a regisztrációs asztalra elhelyezett támogatói doboznál megteheted!
Köszönjük, ha megosztod az eseményt! 🎅✨
TAC Futó szakosztály
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Túrkeve Liget, kenyérmezei út,Túrkeve, Szolnok, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











