Advertisement
Nagy szeretettel invitálunk Titeket szeptember 17-én, kedden 17:30-as indulással a következő városi túránkra. Rendhagyó módon az uszoda parkolójában találkozunk, majd a kerékpárút és a Csókakői út után a Látóhegyi-tavakhoz vesszük az irányt és egy kis pihenő után ugyanezen az úton indulunk vissza a rajt-célba. Az útvonal térképen a bejegyzések között, 6,5 km-rel számolhattok, minimális szintemelkedéssel és végig szilárd burkolatú úton.Az eddigiekhez hasonlóan a túra nem teljesítmény-fókuszú lesz, hanem célunk a testi-lelki egészség, a jó közösségi élmény, beszélgetés, és csodálkozás a természetben. Habár sokan vetettétek már fel, hogy a túrák mehetnének igazi terepre, mi továbbra is amellett tesszük le a voksunkat, hogy a lehető legváltozatosabb tervezés mellett olyan legyen az útvonal, hogy kerekesszékkel vagy babakocsival is csatlakozni lehessen. Az indulás idejét a már rövidebb nappalokhoz igazítottuk - kérünk, hogy ha tehetitek, hozzatok láthatósági ruházatot és/vagy lámpát, a túra utolsó szakaszán lehet, hogy már indokolt lesz.
Szeretettel várunk Titeket!
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Wekerle Sándor Szabadidőközpont, Táncsics Mihály utca 25.,Mór, Szekesfehervar, Hungary