Te is szeretnéd ha a Föld ahol élsz a környezet ahol laksz a park ahol játszol még sokáig megmaradna? Segítőtársakat találni a környezetünk védelmére felfedezni a körülöttünk lévő természetet és annak szépségeit? Lehetne erre jobb hely mint a tábor ami csak erre fókuszál egy egész héten keresztül? A Szívvel-Lélekkel Alapítvány napközis ökötáborában idén a nyári örömök után átgondolhatjuk közösen hogyan adhatjuk vissza a bolygónknak mindazt amit olyan bőkezűen ad nekünk - tengerpart hegyek állatok...
Az ismeretek átadásán és az élményszerű közös gyakorlatokon túl fontos számunkra hogy a fiatalok megismerjék Zuglót és a 14. kerület utcáin terein zöldterületein apróbb és nagyobb nevezetességein tapasztalják meg a környezet szépségét értékeinek erőforrásainak megőrzését. Végül célunk az is hogy a résztvevő gyerekek haladó pedagógiai módszerekkel kiscsoportban interaktív módon játszva fejlődjenek játék közben észrevétlenül váljanak cselekvő tudatos állampolgárrá – és jól szórakozzanak az iskolát megelőző héten.
Az ökotábor egy olyan kisiskolások számára szervezett napközis tábor amely egy egész hetes felejthetetlen élményt biztosít azoknak a gyerekeknek akik az udvaron és a természetben érzik jól magukat. Szeretnénk elérni hogy a Budapesten töltött napokat a gyerekek éppúgy nyaralásnak éljék meg mint az utazásokat miközben játszva énekelve táncolva mesét hallgatva kézműveskedve fejlődhetnek is. Szerető közösséget építünk segítünk barátokat találni az önbizalmat táplálni és környezettudatosságra nevelni.
Alapinformációk
Típus: napközis
Időpont: 2024. augusztus 26-30.
Helyszín: Zuglói Cserepesház 1144 Budapest Vezér u 28/b Megnézem » HELYSZÍN LINK
https://www.cserepeshaz.hu/
Korosztály: 1-4. osztályosok
Idei mottónk: Találj egy zöld Zugot!
Fizetendő költséghozzájárulás
A költséghozzájárulás illetve a jelentkezési és befizetési határidők az alábbiak:
Jelentkezési és befizetési határidő: 2024.08.02. 11:59
Költséghozzájárulás: 39.900 Ft
Programtípusok a táborban
- Játékos csapatépítő programok: Portya (csapatos vetélkedő) Forgószínpad (játékos foglalkozás) Macska-egér játék (fogójáték)
- Külső programok: Kirándulás
- Környezettudatosságra fókuszáló programok: Szelektív hősök és komposztvarázslók (hulladékgazdálkodás); Energia bomba (egészséges táplálkozás); Élet vize (vízgazdálkodás); Vándorgyűlés (tábori megbeszélés)
- Készségfejlesztő programok: Kézműves palota (kreatív foglalkozás) Zenebona (zenés-éneklős-táncos foglalkozás)
- Mozgásos programok: Foci Táncház
További információ és jelentkezés: https://szivvellelekkelalapitvany.hu/talalj-egy-zold-zugot-napkozis-okotabor/
Event Venue & Nearby Stays
Cserepesház, Budapest, Vezér u 28/b, 1144 Hungary, Hungary