Advertisement
Kedves Közösség!Végre itt a tavasz, kigyalogoltunk a télből, köszöntsük együtt egy emlékezetes kirándulással! A TáTeTúTeTá márciusi túrája kissé rendhagyó lesz: ezt a hónapot hagyományosan a Pilisben koptatjuk minden évben, de most változás – elhagyjuk a Pilist, és a Badacsony öt tanúhegyét járjuk be a Balaton északi partján!
📅 Időpont: 2025. március 15., szombat
📍 Találkozó: Déli pályaudvar, a vágányoknál, reggel 6:40
(Előre is bocsánat a korai indulásért, de később sajnos nincs megfelelő vonat.)
🚆 Vonat indul: 7:05-kor Badacsonytomajba, száma 7902. Kérjük, hogy a jegyeket előre szerezzétek be, ha nincs országbérletetek, így elkerülhetjük a helyszíni sorban állást.
A vonatút kb. 2,5 óra – lesz lehetőség még pihenni kicsit út közben.
Táv és útvonal:
A túra 17 km hosszú, öt tanúhegy csúcsait érintjük, miközben 850 méter szintemelkedést is leküzdünk – ez rövidebb, de megerőltetőbb sportteljesítmény lesz, mint az elmúlt túrák, érdemes lélekben készülni!
Visszaút:
Ha törik, ha szakad, el kell érnünk a Badacsonytomaj (Badacsonyörs) állomásról Budapest felé közlekedő 18:01-es vonatot, aminek száma 9793. Ha kell, akár rövidítünk is menet közben a túratávon, de ezt muszáj elérni – ez után már csak jó késői vonatok járnak. Vegyétek meg erre is a jegyet előre, ha nincs országbérlet!
Fontos tudnivalók – mit hozz magaddal?
Tavasszal is szükség van megfelelő felszerelésre – ne feledjétek:
• Kényelmes, bejáratott túrabakancs – sok lesz az emelkedő és lejtő!
• Réteges, időjárásnak megfelelő ruházat – március szeszélyes, nézzétek az előrejelzést!
• Esőkabát, mert jobb, ha van, mint ha nincs.
• Kulacs ivóvízzel, termosz meleg itallal, szendvics, nasi – az energia fontos!
• Fejlámpa vagy zseblámpa, tartalék elem – sose lehet tudni.
• Elsősegélycsomag, pótzokni – elővigyázatosság nem árt.
• Készpénz biztonsági tartaléknak – nem mindenhol van kártyás fizetés.
• Kitartás, jókedv és egy-két sztori a tarsolyban!
• Kutya, macska, alpaka – ha bírják az iramot!
Várunk mindenkit szeretettel egy tavaszi, panorámás, kihívásokkal teli, de emlékezetes túrára!
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Déli pályaudvar, Krisztina krt. 37/A,Budapest, Hungary