Advertisement
Ha úgy érzed, jó lenne egy kicsit kilépni az ünnepi rohanásból, ha az év végére már túl sok minden gyűlt össze benned, amit szívesen letennél, elengednél, hogy helyet adj mindannak az újnak és jónak, ami az újévben vár rád vagy egyszerűen csak vágynál még egy utolsó, közös gyakorlásra ebben az esztendőben, akkor szeretettel várlak egy igazán intenzív és rendhagyó órára az év utolsó napján.
Az elmúlt években rengeteg szeretetet és bizalmat kaptam Tőletek, gyakorlóktól, és most szeretnék ebből egy kicsit visszaadni. Ezért idén egy különleges évbúcsúztató órával készülök. Az alkalmat egy közös pránájáma gyakorlással indítjuk, hogy legyen időnk megérkezni, lecsendesedni és finoman befelé fordítani a figyelmünket. Ezután másfélórás Mysore stílusú astánga gyakorlás következik. Tartom neked a teret, segítek, ha kell, ott leszek, ha szükséged van rám, de mégis a saját ritmusodban tudsz majd gyakorolni és a számodra jóleső sorozattal dolgozhatsz.
Mivel egy intenzív, mély gyakorlásra számíthattok, a végén egy vezetett relaxációval zárjuk az órát, hogy testileg és lelkileg is teljesen ellazulhassatok.
Várlak szeretettel az év utolsó napján, december 31-én délelőtt 10 órától a SpalaKori Jóga csodás és támogató astánga közösségével.
Búcsúzzunk el együtt 2025-től, és indítsuk tiszta szívvel és új energiákkal 2026-ot!
Vezeti: Gabi
Az óra ára: 4.600 Ft
A bérletek érvényesek.
Kérlek, erre az eseményre mindenképp jelentkezz be előre: [email protected]
HELYSZÍN: Spala Korinna Jógastúdió: 1055 Budapest, Szalay u. 2. alagsor
IDŐPONT: 2025. december 31. 10:00-12:00
Gabi
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Szalay utca 2., alagsor, Budapest, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











