Advertisement
🏛Aba Novák Vilmos révén a Római Iskola valamelyest összekapcsolódik az Alföldön élő művészek és művésztelepek törekvéseivel. Aba Novák 1930-tól állandóan visszatért a Szolnoki Művésztelepre. Sok zsáner- és tájképet festett az Alföld életéből vett jelenetekkel, kedvelt témája a vásár és a cirkusz világa volt. Ha azonban az alföldi művészetről beszélünk, nem valóságos iskoláról van szó. Alföldi iskola, illetve alföldi festők néven emlegeti a művészettörténet azokat a festőket, akik a **. század első felében Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Baján, Debrecenben, a Szolnoki Művésztelepen, azaz a Nagyalföldön működtek. Művészeket, akik tisztelték Munkácsy Mihályt és a nagybányai festőket és céljuk volt életük tereit megfesteni olyannak, amilyennek ők látták. Közben különböző irányokban fejlődött a stílusuk, realista, szimbolista kompozíciók kiteljesítése; expresszionista, konstruktív, posztimpresszionista irányokba való elmozdulás is jellemzi munkáikat. Endre Béla, Tornyai János, Nagy István, Koszta József, Rudnay Gyula, Holló László mellett Mednyánszky Lászlót is az alföldi festők sorához kapcsolhatjuk. A székely Nagy István az alföldi festészet egyik meghatározó egyénisége lett, tömör nyelvezete, hangsúlyozott szerkezetessége hatást gyakorolt a későbbi hódmezővásárhelyi festőkre is. Utóbbi városban és Szolnokon is a mai napig munkálkodnak festők, akik elődeik tradíciójának megújításán, kiteljesítésén dolgoznak. Figyelemre méltó Pásztor János szobrász kapcsolata az alföldi festőkkel. Hódmezővásárhelyen az 1900-as években barátságot kötött Rudnay Gyulával, Endre Bélával, Tornyai Jánossal, akik éppen egy műteremben festettek. Pásztor művészetének emberábrázolása hasonlatos az alföldi festőkéhez. 1909-től rövid időre Rubletzky Géza (1881-1970) szobrász is csatlakozott Tornyaiékhoz. Rubletzky és Tornyai közös kiállítást is rendeztek Hódmezővásárhelyen. Az alföldi iskola céljait később a Hódmezővásárhelyi Művésztelep vitte tovább. Érintőlegesen később is több festő követte az alföldi iskola stílusát. Szinte valamennyi jeles alföldi festő és a körükbe sorolható szobrászok munkásságát bemutatja állandó tárlatain a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria.🏛#SzekszárdiMűvészettörténetiSzabadegyetem #DrAknaiTamás #művészet #magyarművészet #művészettörténet #előadás #BabitsMihályKulturálisKözpont #MűvészetekHáza
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Művészetek Háza, Szent István tér 28.,Szekszárd, Szekszard, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.





