Advertisement
Sziasztok! Bár nem teljesen így terveztük, de az első után a másodikra is villámsebességgel fogynak a jegyek, így nem maradt más opció, jön a harmadik, és egyben utolsó Erkeles buli! A jegyeket a szokásos linken értitek el: https://bit.ly/bbc_csaeHogy mi is várható pontosan: röviden egy népzenei köntösbe áthangszerelt Bagossy koncert. Az első szikrát néhány éve, a Szimfonik műsorunkban a Harmonikás átirata adta (Hegedűs néven), ami annak a műsornak mindig a csúcspontja volt. Közben szép lassan rájöttünk arra is, hogy a koncertek utáni backstage mulatozások, vagy közös, családi bulik alkalmával többször kerül elő a hegedű, mint a Bluetooth hangszóró és innen kezdve már egyenes út vezetett oda, hogy ebből nektek is megmutassunk valamit. Hűek maradtunk önmagunkhoz, így nem a könnyebb utat választottuk, hanem természetesen a sokkal nehezebbet. Így egy 5 népzenésszel (a Cika zenekar és barátai) felbővített 10 tagú Bagossyt láthattok végig, akikkel közösen pedig egy komplett koncertműsort gyúrtunk át népzenébe. A koncert ráadásul nem csak egy sima koncert, hanem a dalokat összerendeztük egy dramaturgiai ív mentén, így egy történetet mesélnek el, melynek megértésében mintegy húsz néptáncos segít. A táncosok profi koreográfiáit Berecz István táncos, a Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója, Örökös Aranysarkantyús, a "Fölszállott a páva" 1. évadának győztese alkotja meg. Az est színpadra állításban rendezőként Vecsei H. Miklós lesz a segítségünkre ezen az estén. Bővebb információk és meglepetések mellett hamarosan elkezdünk megmutatni néhány újjászületett dalt is!
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Erkel Színház, Budvar 2005. Kereskedelmi Es Szolgaltato Beteti Tarsasag, II. János Pál pápa tér 2, Budapest 1081, Magyarország,Budapest, Hungary
Tickets