Advertisement
Tóth Boglárka: Többszáz éves templom-tetőszerkezetek Erdélyben. Dendrokronológiai keltezés, szerkezettípusok, fafajok, ácsjelek.Erdélyben az elmúlt húsz évben több mint 160 templom-tetőszerkezet évre pontos építési idejét sikerült meghatározni dendrokronológiai vizsgálattal. Jelen ismereteink szerint a legkorábbi, máig fennmaradt tetőszerkezetek hétszáz éve épültek, és a **. század elején épült tetőket tartjuk a történeti tetőszerkezetek legfiatalabb emlékeinek.
A keltezési módszer különlegessége, hogy az évgyűrűk elemzésével a legtöbb esetben féléves pontossággal meghatározható a fa kivágásának ideje. Ez közvetlenül megadja a tetőszerkezet építési idejét, ugyanis a nyugat-európai példák mellett az erdélyi kutatások is alátámasztják, hogy a történeti időkben alapvetően frissen kivágott fából épültek a faszerkezetek, a fát a kivágás évében felhasználták.
A vizsgált erdélyi tetőszerkezetek igen színes képet mutatnak a használt fafajok, a szerkezettípusok és az alkalmazott ácsjelek tekintetében is. Ma már az is kezd körvonalazódni, melyek a regionális, illetve időbeli jellemzők a kutatott területen.
Az előadáson a keltezési módszer és az emlékanyag bemutatásán kívül a faanyag származási helyéről, a tutajozás kérdéséről, továbbá egyedi építéstörténetű tetőszerkezetekről is szó lesz.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Fuga - Budapesti Építészeti Központ, Petőfi Sándor utca 5.,Budapest, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











