Advertisement
🏫 A népi kollégiumok segíteni próbálták a parasztfiatalok egyetemi éveit, de nem tradicionális értelmiségiek körébe juttatva őket, hanem egy új, a parasztsághoz és az alávetett rétegekhez hű elit kialakításában.
👉 A séta során felelevenítjük, hogyan válhatott az 1939-ben 30 fővel megalakult parasztkollégiumból 1949-re egy 10.000 fős szervezet, és hogyan lavírozott a népi kollégiumi mozgalom több kevesebb-sikerrel a Horthy- és a Rákosi-rezsimben is.
👉 Egyszerre lesz szó arról, hogy milyen érzés volt a népi kollégista fiataloknak díszparasztként megjárni a politikai elit luxusfogadásait, hogyan radikalizálódtak a kollégisták és milyen ellentmondások jöttek létre a demokratikus nevelési elveik és a mindennapi működés között.
♿ A séta útvonala akadálymentes.
🗣️A sétát vezeti Nagy Kristóf, a Közép-európai Egyetem (CEU) doktorjelöltje, a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) és az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet munkatársa. Tudásának jelentős részét a Helyzet Műhelyben szerezte és a Fordulat folyóirat szerkesztőjeként igyekszik továbbadni. Korábban a népi kollégiumokat is mintának tekintő Társadalomelméleti Kollégium tagja volt.
⏰ Mikor? 2024. október 12. szombat, 14:00–16:30
🏡 Hol? A séta az Egyetem térről indul és a Múzeumkertben végződik.
✍️ Ha szeretnél részt venni a programon, töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot október 8-ig: https://forms.gle/feXWM742DViQtVxw9
A sétára az ajánlott adomány 3000 Ft/fő, de ha nincs lehetőséged befizetni ezt az összeget, ingyen is részt tudsz venni a programon. Befizetéseddel hozzájárulsz ahhoz, hogy a programjaink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek.
Kérjük, ha mégsem tudsz eljönni, lemondási szándékodat jelezd nekünk itt: [email protected]
Keress minket bátran, ha kérdésed van! www.kozeletiskolaja.hu, [email protected], 0630 8717762
Az eseményt a weboldalunkon is megtalálod:
https://kozeletiskolaja.hu/esemenyek/nepi-kollegiumok-egy-nagyszabasu-pedagogiai-kiserlet-varosi-seta-a-kozelet-iskolajaval/
�További programjainkat ezen a linken találod: https://kozeletiskolaja.hu/kepzesek-es-esemenyek/
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Egyetem tér, Budapest 1053, Magyarország, Egyetem tér 4, Budapest 1053, Magyarország,Budapest, Hungary