Advertisement
Napszentület - Háromszék Táncszínházmisztikus táncjáték életről-halálról
"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem." (Márai Sándor)
Aki valaha is közel került a néplélekhez, és ismeri annak a túlvilágba vetett hitét, az azzal is tisztában van, hogy szakrális gondolataik szerint fizikai létünk nem záródik le a megnyugvás pillanatában, hanem egy átmeneten keresztül Isteni részünk megérkezik az öröklétbe. A néphagyomány szerinti, evilági létünk különböző állomásaihoz kötődő ősi szokásrendszer költészete telis-tele van olyan motívumokkal, melyek ünnepé emelik a túlvilágra való megérkezés pillanatát. Megtisztító rítusaink, szertartásaink pedig a misztikus tapasztalat által lehetőséget nyújtanak a végső beteljesüléshez.
Előadásunk egy álomszerű világba kalauzolja a nézőt, melyben az utolsó átváltozáshoz kötődő táncrituálén keresztül megénekeljük a "legnagyszerűbbet" — az ÉLET csodáját.
A Napszentület c. előadással emlékezünk Deák Gyula Levente igazgatóra, Virág Imola, Váradi Ágnes, Csákány Helga Katalin táncművészekre, Maksai Gábor Ernő színpadtechnikusra és minden elhunyt kollégánkra, barátunkra, akik túl korán csatlakoztak az égi társulathoz.
Tánckar: Abonyi Rebeka, Balla Gergely, Gere Csaba, Gere Gabriella, Dezső Ákos, Drimba Máté, Fazakas Mónika, Ferencz Péter, Fodor-Kiss Dalma, Fülöp Zoltán-József, Kacsó Nimród-Károly, Kiss Albert-Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Kovács Bernadett, Lakatos Ágnes, Lukács Réka, Márton Csaba, Márton Edina-Emőke, Pável Hunor-Mihály, Portik-Cseres Norbert, Sopronyi Nándor-Áron, Sorbán Dorottya, Szimjon Noémi, Vitályos Dorottya-Lídia
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György
Főbb szerepekben:
Élet/halál angyal: Márton Csaba/ Pável Hunor-Mihály
Férfi: Fülöp Zoltán-József/Drimba Máté
Alkotók:
Jelmez: Furik Rita
Zene: Ifj. Csoóri Sándor, Fazakas Levente, Izabella Caussanel
Animáció/plakátterv: Musát Arnold
Látvány: JuZso
Táncmesterek: Farkas Ágnes, Farkas Tamás
Koreográfusok: Farkas Tamás, Furik Rita
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
_________________________________
🎟 Belépő: 30 Ron
➡️ elővételben megvásárolható a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában (hétfőn, szerdán, pénteken 10:00-14:00, illetve kedden és csütörtökön 14:00-18:00 órák között)
☎️ Információ: 0266-311295
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Szakszervezetek Művelődési Háza / Casa de Cultură a Sindicatelor, Szabadság tér 16. sz. / Piața Libertății nr. 16.,Csikszereda, Odorheiu, Romania