Advertisement
Az első 100 db jegy EARLY BIRD jegy!!!A Miskolci Gyökerek című stand up comedy előadás Aranyosi Péter, humorista és Vida Péter, színész-humorista közös estje, melyben Miskolchoz/Borsodhoz kötődő fiatalkori emlékeiket mesélik el fantasztikus poénok közepette. A finoman áthallásos cím sem véletlen, ami már egyben előrevetíti a garantált szórakozást is.
Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűs humorista, a magyar stand up comedy műfaj egyedülállóan fenomenális, meghatározó alakja, aki ha kell egy korsó Borsodival a kezében, négybetűs szavakkal is el tudja mesélni a teljes élettörténetét úgy, hogy szem nem marad szárazon a nevetéstől. Történelemtanárként diplomázott, mely tudását előszeretettel kamatoztatja művészetében, de szerencsénkre ideje korán pályát módosított és ennek köszönhetően már több mint 20 éve élvezhetjük szókimondó humorát.
Vida Péter szintén Karinthy-gyűrűs humorista és egyben színművész. Karrierje során több neves magyar színházi társulatnál játszott, jelenleg a Thália Színház oszlopos tagja. Számos rádiójáték szereplője, rendezője, a Rádiókabaré állandó közreműködője, konferansziéja.
Kettejük felejthetetlen fiatalkori emlékei, közös sztorijaik garantáltan élményt nyújtanak mindenkinek, aki eljön az előadásra. Az előadás időtartama kb. 1,5 óra, utána „humoristasimogató” 🙂
Az épületben büfére is lesz lehetőség, azonban szünet nem lesz. Étkezésre az előadás előtt és után lesz mód.
Az előadásról hang- és videófelvétel készítése szigorúan tilos!
FIGYELEM! Az előadásra nem lehet helyre szóló jegyet váltani. Az ültetés érkezési sorrendben történik.
A jegyvásárlással és a parkolással kapcsolatos minden további információ megtalálható a jegyvásárlás gomb megnyomásával az est weboldalán.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Festhalle Durlach, Kanzlerstraße 13, 76227 Karlsruhe, Deutschland,Karlsruhe, Germany
Tickets