2026. február 14-én, szombaton 11 órától különleges tárlatvezetésre várjuk az érdeklődőket a kápolnásnyéki Halász-kastélyba, az „Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei” című kiállításunkba. A program során Dr. Felföldi Szabolcs régész, egyetemi adjunktus, a tárlat kurátora vezeti végig a látogatókat a kiállításon, betekintést nyújtva az agyaghadsereg felfedezésének történetébe, az első kínai császár korába, valamint a kiállítás létrejöttének szakmai és tudományos hátterébe. A rendhagyó tárlatvezetés kivételes alkalmat kínál arra, hogy a résztvevők hiteles forrásból mélyebb ismereteket szerezzenek a világ egyik legjelentősebb régészeti leletegyütteséről, és annak kulturális, történeti jelentőségéről.
A rendezvény kastélybelépővel látogatható. Kérjük, részvételi szándékukat előre jelezzék az [email protected] e-mail címen.
Event Venue & Nearby Stays
Halász-kastély, Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10, 2475 Magyarország, Szekesfehervar, Hungary











