Advertisement
Érkezik Kecskemétre a KORTÁRSAS🎉 ...avagy hogyan vásároljunk a zöldségesnél bitcoinnal!🤣A Kortársas társulata a Válótársas és a Munkatársas előadásokból is már jól ismert és megszokott felállásban, az improvizációs színészi játékot és a mediációs szakmaiságot felhasználva emeli fel a legjellemzőbb ellentéteket szülő helyzeteket megmutató görbe tükröt.🪞 Önkritikus mosollyal belenézve lehetőség nyílik észrevenni, hogy bizony a legtöbb esetben a másik generáció képviselője is ugyanúgy jót akar, ahogyan mi magunk, csak nem tanultuk meg megérteni egymást.💟
🎭Előadásunkkal arra teszünk kísérletet, hogy megmutassuk, függetlenül attól, milyen betű vagy éppen név jelzi az általunk képviselt generációt, alapvetően olyan nagyon azért nem különbözünk egymástól, hiszen mégis mindannyian szimplán esendő emberek vagyunk. Mindannyian ugyanazt keressük, ugyanúgy tudunk szomorkodni, félni és természetesen ugyanolyan felszabadultan nevetni is saját magunkon és a hibáinkon.🤗
És ha ezt kezdésnek legalább egy-egy színházi estén meg tudjuk tenni, akkor kiderülhet, hogy nem is áthidalhatatlan az a generációs szakadék.🫶
🎭Szereplők: Parti Nóra, Sodró Eliza, Debreczeny Csaba, Ágoston Péter
👥Játékvezetők: Gönczi Dorka válási mediátor és Varga Zsolt kommunikációs szakértő
JEGYEK MÁR KAPHATÓK ONLINE!😍
🛒 https://jegy.improvizual.hu/eloadas/kortarsas-20251014-kecskemet/
Az előadás 16 év felett ajánlott.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Deák Ferenc tér 1, Kecskemét 6000, Magyarország, Deák Ferenc tér 1, Kecskemét 6000, Magyarország, Kecskemet, Hungary
Tickets