Advertisement
Kedves Mesélők, Mesekedvelők!Gyakran mondogatjuk, sokfelől halljuk, hogy talán sosem volt még nagyobb szükség a közvetlen emberi kapcsolatokra, az élő szó erejére, mint napjainkban. A hagyományos közösségi formák megszűntek, eltűntek, de mindig volt és van igény azok szellemi értékeinek átörökítésére.
Éppen a prózafolklór műfajainak, legfőképpen a népmese mozgalmának vagyunk tanúi, résztvevői. Ez a törekvés mára számos iskolát, irányzatot hívott életre. A népmese különböző alkalmazási területeit Erdélyben is szép számmal képviselik.
Rendezvényünk célja ezeket a követeket összegyűjteni, közös programokat biztosítani, kapcsolatot tartani anyaországi- és külhoni társainkkal, emellett szakmai betekintést nyújtani érdeklődő óvoda- és iskolapedagógusok, magyar, történelem, filozófia (és nemcsak) szakos tanárok, szülők, nevelők, szociális munkások és pszichológusok számára is az élőszavas mesélés mikéntjéről, hogyanjáról, miértjéről egyaránt. Ugyanakkor várunk mindenkit sok szeretettel, aki szereti a meséket!
Az évente visszaköszönő rendezvénysorozat vándorprogram, minden évben egy aktualitásnak örvendő mesemondó, mesegyűjtő nagy előd nyomdokait követve választunk helyszínt. A 2025-ös évben Kriza János halálának 150. emlékéve alkalmából Nagyajtát választottuk úticélul, így közösen eredünk a Vadrózsák és Kriza életművének nyomába.
Idei célunk továbbá az is, hogy beszédtémává emeljük a találkozó jövőjét, az erdélyi mesemondók igényeit a kapcsolattartásra és közös rendezvényszervezésre. Közös tervezés indulhasson el a jövőre nézve.
Várunk sok szeretettel, hogy a mesék köré telepedve gyülekezzünk, erősödjünk, töltődjünk, s ki-ki a maga vidékére vihesse munkánk végeztével tovább a közös motivációkat!
------------------------------------------------------------------------
A rendezvénysorozat programjai:
2025. október 10., péntek
Érkező mesemondók kötetlen, baráti beszélgető estje és közös vacsora, zárt körű esti mesemondások.
2025. október 11., szombat - NAGYAJTAI MESENAP
10:00 - KRIZA MESEÖSVÉNY a határon inneni Tekergőkkel - mesemondás gyermekeknek, családoknak, majd játékos, élmény alapú séta a mese útján: együtt veselkedünk neki a kalandos útnak, segítünk megtalálni Világhírű Szép Borica szép éneklő madarait, hogy a legszebb dalokat vihessük magunkkal a Vártemplom udvarára.
Kiindulási pont: Áldás Háza, Nagyajta (Főút, 349. szám)
'Dolgunk végeztével' még maradásra, közös eszem-iszom mulatságra és további mesehallgatásra invitáljuk az érdeklődő közönséget.
13:00 - Mesemondók közös ebédje az Áldás Házánál (Nagyajtai Unitárius Egyházközség közösségi háza).
14:30 - Fekete Levente, unitárius lelkész (Nagyajta): "Mindannyiunk Krizája..." előadás és tárlatvezetés
Helyszín: a nagyajtai Vártemplom és a Kriza terem
15:30 - Tekei Erika, néprajzukató: Népmesék Kriza János székely népköltési gyűjteményében
16:30 - Beszélgetés a jelenlévő mesemondókkal és érdeklődőkkel az erdélyi népmesemondás jelenlegi helyzetéről és az Erdélyi Népmesemondó Találkozó jövőjéről
Helyszín: Áldás Háza (Nagyajtai Unitárius Egyházközség közösségi háza)
19:00 - NAGYAJTAI FELNŐTT MESEEST
Helyszín: Áldás háza, Nagyajta (Főút, 349. szám) (Nagyajtai Unitárius Egyházközség közösségi háza)
Közreműködők:
jelenlévő mesemondók
Cserey Both Zsuzsa, Tekergő mesedalnok, gardony
2025. október 12., vasárnap
9:00 - Mesemondókkal közös reggeli és kiértékelő kör (jövőbeli terveket szövögetünk együtt)
11:00 - Istentisztelet, közös rendezvényzárás
(Helyszín: Nagyajtai Vártemplom)
(A programváltoztatás jogát fenntartjuk.)
A programsorozaton való részvétel adomány jellegű, melyet a helyszínen minden programpontra szívesen fogadunk!
------------------------------------------------------------------------
REGISZTRÁCIÓ: https://forms.gle/hD67dZNf7T55u1DEA
A rendezvénnyel, részvétellel kapcsolatos kérdéseket egyesületünknek írt e-mailben ([email protected]), vagy a 0743095855-ös telefonszámon tudjuk megválaszolni!
A Szóperencia Egyesület nevében várjuk az újabb találkozást régi barátainkkal és a megismerkedést az új érdeklődőkkel!
A rendezvény támogatói:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Kovászna Megye Tanácsa
Communitas Alapítvány - RMDSZ
Partnerek, közreműködők:
Jurta Egyesület
Tekergő Meseösvény Közhasznú Egyesület
Nagyajtai Unitárius Egyházközség
mesemondók Erdély-szerte
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Aita Mare, Brasov, Romania