Heineken presents: IAMDDB - Akvárium Klub, Budapest

Sun Dec 12 2021 at 07:30 pm to 10:00 pm UTC+01:00

Akvárium Klub Official | Budapest

Akv\u00e1rium Klub Official
Publisher/HostAkvárium Klub Official
Heineken presents: IAMDDB - Akv\u00e1rium Klub, Budapest
Advertisement
?? Diana De Brito, ismertebb nevén IAMDDB 2019-ben már lenyűgözte a magyar közönséget a Sziget Fesztiválon, most azonban első klubkoncertjével érkezik az Akváriumba 2021. december 12-én.
Zenei karrierjét igen korán, már 7 évesen elkezdte IAMDDB, azonban első dala csak később, 2016-ban jelent meg “Leaned Out” címmel. Ugyanabban az évben debütált “Waeveybby, Vol. 1” című kislemeze, amit egy évvel később a “Vibe, Vol. 2.” követett 2017-ben. Az áttörést a “Shade” című sláger hozta meg neki, ami több 10 milliós megtekintéssel hamar népszerű lett az Egyesült Királyságban, majd ezt követően a 3. helyezést ért el a BBC Sound of 2018-on.
A manchesteri énekesnő és rapper dalaiban több műfajt egyesít, mint például a hiphop, soul, dancehall vagy a trap. IAMDDB 2020-ban sem tétlenkedett, sorra jelentek meg számai, legfrissebb dala, a Wa’hum pedig nem is olyan rég, a tavalyi év végén robbant be, amely egy sötét videóklipet is kapott.
? Jegyek: https://akvariumklub.hu/programok/iamddb/

? A VIP jegy tartalmazza:
-jó rálátás a színpadra a VIP karzatról
-külön italpult
-külön mosdó
-gyorsított beléptetés
-kényelmes fotelek/kanapék
-ingyenes VIP ruhatár
☝? KORHATÁR:
-10 éves kor alatt ingyenes a belépés, jeggyel rendelkező felnőtt kíséretében
-10 és 18 év között felnőtt kíséretében, érvényes jeggyel lehet belépni
-18 éves kor felett érvényes jeggyel látogatható a koncert
‼️COVID19 BELÉPÉSI INFORMÁCIÓK‼️
➡️ A jelenlegi járványügyi intézkedések mellett milyen feltételekkel vehetek részt az Akvárium Klub rendezvényein?
A kormány rendelete alapján zenés-táncos rendezvényeket kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeink látogathatják.
A belépés két módon lehetséges:
-Érvényes védettségi igazolvány + személyi igazolvány vagy útlevél felmutatásával
-EESZT telefonos alkalmazáson belüli védettségi igazolvány + személyi igazolvány vagy útlevél felmutatásával
A jogszabály értelmében nem áll módunkban elfogadni semmilyen más (papír)formátumú igazolást, sem negatív PCR tesztet (sem oltási igazolást, sem orvosi papírokat).
Szeretnénk látogatóink figyelmét felhívni arra, hogy a jogszabályokat nem mi határozzuk meg, azonban azokat kötelesek vagyunk betartani.
Kérjük, csak akkor vásárolj belépőjegyet, amennyiben a rendezvényre történő belépéskor ezekkel rendelkezni fogsz. Ezek hiányában, illetve a szükséges igazolások/igazolványok érvényességi idejének lejárta esetén a szervező megtagadja a rendezvényre történő belépést és kizárja a jegy, termék, szolgáltatás visszatérítését.
A védettségi igazolásokról bővebb információt ezen a linken találhattok.
https://www.hah.hu/hireink/koronavirus/kormanyrendeletek-a-vedelmi-intezkedesekrol
➡️ Kiskorúak részt vehetnek zenés-táncos rendezvényen?
„(2) A zenés, táncos rendezvény helyszínén kizárólag koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodhat.”
Ennek értelmében koncertjeinket kiskorúak is látogathatják, érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében. Egy védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt egy oltással nem rendelkező kiskorút, vagy maximum három fő oltással rendelkező 18 éven aluli látogatót kísérhet be a rendezvényekre.
A 22 óra után kezdődő rendezvényeinken kizárólag 18 éven felüli, védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatóink vehetnek részt.
➡️ Védettségi igazolással rendelkező külföldi látogatók is részt vehetnek az Akvárium Klub rendezvényein?
A hatályos jogszabályoknak megfelelően zenés-táncos rendezvényeken a felsorolt országok által kibocsátott védettségi igazolással rendelkező külföldi állampolgárok vehetnek részt. A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 19/A. § szerinti, az egyes érintett államok Magyarország által elfogadott védettségi igazolásainak országait és mintáit a lenti linken találjátok. A szabályok szerint PCR tesztet sajnos nem tudunk elfogadni.
Az igazolások az adott országból származó igazolvánnyal vagy útlevéllel együtt tudjuk elfogadni.
https://kormany.hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/vedettsegi-igazolasok
2021. július 1-től nem magyar állampolgárok vagy magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok esetében elfogadunk uniós digitális Covid-igazolást is az oltottságról vagy átesettségről.
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

Akvárium Klub Official, 12 Erzsébet tér, Budapest, Hungary

Tickets

Discover more events by tags:

Concerts in Budapest

Sharing is Caring:

More Events in Budapest

Kal\u00f3zok HK vs Vas Kakasok IC\/HC OB IV-es m\u00e9rk\u0151z\u00e9s
Sun Dec 12 2021 at 06:15 pm Kalózok HK vs Vas Kakasok IC/HC OB IV-es mérkőzés

CCMHoki

Cso\u00f3ri-szalon Vecsei H. Mikl\u00f3ssal \u00e9s Szirtes Edina M\u00f3kussal
Sun Dec 12 2021 at 07:00 pm Csoóri-szalon Vecsei H. Miklóssal és Szirtes Edina Mókussal

Petőfi Irodalmi Múzeum

Sena DagaDub
Sun Dec 12 2021 at 07:00 pm Sena DagaDub

Müpa Budapest

Virtu\u00f3zok Kamaraegy\u00fcttes - decemberi hangulat
Sun Dec 12 2021 at 07:00 pm Virtuózok Kamaraegyüttes - decemberi hangulat

Benczúr Ház Kulturális Központ

Drag-volution 2: Christmas Eleganza
Sun Dec 12 2021 at 07:00 pm Drag-volution 2: Christmas Eleganza

Gólya

Jazzpressz\u00f3 - T\u00f3th Viktor-tri\u00f3 feat. Pocsai Kriszta
Sun Dec 12 2021 at 07:00 pm Jazzpresszó - Tóth Viktor-trió feat. Pocsai Kriszta

Vigyázó Sándor Művelődési Központ

Ian Paice feat. Purpendicular Performing Classic Deep Purple
Sun Dec 12 2021 at 08:00 pm Ian Paice feat. Purpendicular Performing Classic Deep Purple

A38 Hajó

Horgoljunk kar\u00e1csonyfad\u00edszt!
Mon Dec 13 2021 at 10:00 am Horgoljunk karácsonyfadíszt!

Toronyház utca, Budapest 1098, Magyarország

GYI\u00d6T 25 - Sz\u00fclet\u00e9snap
Mon Dec 13 2021 at 01:00 pm GYIÖT 25 - Születésnap

Turbina Kulturális Központ

\u00c9n vagyok Te - New Level Empire, Junkies, kristoaf
Mon Dec 13 2021 at 01:00 pm Én vagyok Te - New Level Empire, Junkies, kristoaf

A38 Hajó

Ki\u00e1llok magam\u00e9rt
Mon Dec 13 2021 at 02:00 pm Kiállok magamért

KuglerArt Szalon Gallery and Shop

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events