Hot Jazz Band // Barlang kert

Fri, 26 Sep, 2025 at 07:30 pm UTC+02:00

Barlang | Vac

Barlang
Publisher/HostBarlang
Hot Jazz Band \/\/ Barlang kert
Advertisement
A 2025-ben negyven éves fennállását ünneplő Hot Jazz Band zenekar leginkább a korai jazz és a két világháború közötti magyar könnyűzenei termés Karády, Kabos, Jávor, Latabár filmek zenéinek korhű megszólaltatóiként ismer és szeret a hazai hallgatóság.
Az 1990-es évek második felében egyedüli magyar jazz-zenekarként négy nemzetközi versenyt nyertek Franciaországban, ezek közt a legkiemelkedőbb a St. Raphael-ben megrendezett Nemzetközi New Orleans Jazz Verseny, ahol 54 zenekar közül hozták el az első díjat. Az amerikai sikerek sem maradtak el a zenekar életéből. A jazz szülőhazájában hat ízben jártak. A kaliforniai Sacramento-ban, a világ legnagyobb szabású jazz-találkozóján kétszer voltak a fesztivál legnépszerűbb zenekara. Tavaly jelent meg 14. lemezük "egy kis malac" címmel, ami főként a gyerekeknek íródott dalokból áll. A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat, 2015-ben Kossuth-díjat kapta meg. A Barlangban felcsendülnek majd a legismertebb feldolgozások, mint az én babám egy fekete nő, a bankban nincsen betétem, a Halló Baby vagy az Odavagyok magáért slágerek is.
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

Barlang, Duna korzó 18.,Szentendre, Vac, Hungary

Tickets

Sharing is Caring:

More Events in Vac

B\u0151r \u00e9kszer k\u00e9sz\u00edt\u00e9s
Fri, 26 Sep at 04:00 pm Bőr ékszer készítés

Előd u. 1., Göd

Munay-Ki 13. R\u00edtus \u2013 Csoportos M\u00e9h\u00e1ld\u00f3 Szertart\u00e1s
Fri, 26 Sep at 06:00 pm Munay-Ki 13. Rítus – Csoportos Méháldó Szertartás

Testvérvárosok útja 12., Gödöllő

Sauska bor- \u00e9s pezsg\u0151k\u00f3stol\u00f3
Fri, 26 Sep at 06:00 pm Sauska bor- és pezsgőkóstoló

Pesti út 131., Göd, Hungary, 2132

Authentic Beats \u2022 Funky & House DJ Set \u2022 by Hemina 2.0
Fri, 26 Sep at 06:00 pm Authentic Beats • Funky & House DJ Set • by Hemina 2.0

Vác Balassagyarmati út 31, Vác, Hungary, 2600

A Veresi Filmklub szeptemberi vet\u00edt\u00e9se
Fri, 26 Sep at 06:00 pm A Veresi Filmklub szeptemberi vetítése

Fő út 53., Veresegyház, Hungary, 2112

Hard Dog Race BASE
Sat, 27 Sep at 08:00 am Hard Dog Race BASE

Babatvölgyi Lovarda és Rendezvényközpont - MATE Tangazdaság

Babaholmi b\u00f6rze
Sat, 27 Sep at 09:00 am Babaholmi börze

Madách Imre Művelődési Központ - Hivatalos

Bolhapiac a Miniben
Sat, 27 Sep at 09:00 am Bolhapiac a Miniben

Kossuth utca 12., Szokolya

Kezd\u0151 \u00c1jurv\u00e9da - Egy\u00e9jszak\u00e1s kaland
Sat, 27 Sep at 09:00 am Kezdő Ájurvéda - Egyéjszakás kaland

Hont Község

Szent Mih\u00e1ly napi behajt\u00e1s
Sat, 27 Sep at 09:00 am Szent Mihály napi behajtás

Dinnyés

Vezetett s\u00e9ta az \u00d6reg T\u00f6lgy Tan\u00f6sv\u00e9nyen
Sat, 27 Sep at 10:00 am Vezetett séta az Öreg Tölgy Tanösvényen

Öreg-Tölgy Tanösvény - Telki

Vac is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Vac Events