GoetheJazz | Nils Wogram Root70

Sat Oct 02 2021 at 08:00 pm

Opus Jazz Club | Budapest

Goethe-Institut Budapest
Publisher/HostGoethe-Institut Budapest
GoetheJazz | Nils Wogram Root70
Advertisement
KÖZREMŰKÖDIK:
Nils Wogram - harsona
Hayden Chisholm - altszaxofon
Matt Penman - nagybőgő
Jochen Rueckert - dobok
Az erős fának sok gyökere van. Huszadik évfordulóját ünnepelte tavaly a Root 70 jazzformáció, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Nils Wogram harsonás, Hayden Chisholm szaxofonista, Matt Penman bőgős, valamint a Jochen Rückert dobos alkotta négyesfogat a jazztörténelem egyik legstabilabb képződménye. A kezdetektől változatlan felállásban működő zenekar esetében pedig mindez nem volt magától értetődő, hiszen Hayden és Matt Új-Zélandról, Jochen Németországból, Nils pedig Svájcból származik, így már a találkozáshoz is kisebb fajta csoda kellett. Először 1999-ben játszottak együtt, ami olyan jól sikerült, hogy Nils Wogram azt mondta: „Ennek a négy embernek a koncentrációja egészen különleges. Ebből többet kell kihoznunk, mint csupán egyetlen közös fellépés”. Így alakult, hogy közös munkába fogtak, mely során kiderült: a négy zeneileg is rendkívül erős zenészegyéniség a saját javára tudja fordítani a különbözőségükből fakadó kontrasztot. A csapat a zenészek közti – jó értelemben vett – feszültség felhasználásával alakított ki dinamikus zenei képet. Eltérő perspektívák és megközelítésmódok váltják egymást, ez adja meg zenéjüknek a fűszert. Az analitikus (Nils Wogram), az ötletmilliomos (Hayden Chrisholm,) a perfekcionista (Jochen Rückert) és az ironikus-intellektuális (Matt Penman) karakter kiválóan kiegészíti egymást ebben a felállásban. A harmóniahangszert nélkülöző formáció könnyed, akusztikus, áttetsző hangzásvilágát nyolc lemez őrzi, amit a 20. évforduló alkalmából egy nyolc lemezből és egy LP-ből álló, valamint videókkal, fotókkal és kottákkal ellátott gyűjteményben adott ki újra a zenekar.
Jegyek 2000 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC
//
FEATURING:
Nils Wogram - trombone
Hayden Chisholm - alto saxophone
Matt Penman - double bass
Jochen Rueckert - drums
A strong tree has many roots. Last year, the Root 70 jazz formation celebrated it's 20th anniversary, which also means that the four membered band – formed by trombonist Nils Wogram, saxophonist Hayden Chisholm, bassist Matt Penman and drummer Jochen Rückert – is one of the most stable formations in jazz history. And in the case of the band, that has remained unchanged from the beginning, all this was not self-evident, as Hayden and Matt are from New Zealand, Jochen is from Germany, and Nils is from Switzerland, so it took a little miracle to meet. They first played together in 1999, which went so well, that Nils Wogram said: "This concentration of persons is something special, we have to do it for a little longer than just this one gig". So they started working together, during which it turned out, that the four musicians, who are extremely strong musically, can turn their differences to their advantage. The team created a dynamic musical image using tension between the musicians, in a good sense. Different perspectives and approaches alternate, this gives their music the spice. The analytical (Nils Wogram), the idea-millionaire (Hayden Chrisholm,) the perfectionist (Jochen Rückert) and the ironic-intellectual (Matt Penman) characters complement each other excellently in this lineup. The light, acoustic, translucent sound world of the formation without a harmonic instrument is preserved by eight records, which were re-issued this year in a complete box with 8 CDS, 1 LP, ubs stick with all videos from tour and studio, sheet music to all albums and a lovely photo book.
Tickets are available for 2000 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary.
For more information, please call +36 1 216 7894
℗ BMC
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

Opus Jazz Club, Mátyás utca 8., Budapest, Hungary

Tickets

Sharing is Caring: