Advertisement
Július 1-jével Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelynek jegyében féléves útjára indul a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott, 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat is.Ennek célja, hogy egy országos turné keretében lehetőséget adjon arra, hogy a résztvevők a kultúrstratégiai intézményeinkkel közösen ünnepelhessék kulturális, történelmi örökségeinket, hagyományainkat, továbbá hogy bemutassa azokat az értékeinket, amelyekre büszkék lehetünk, éljünk magyarként bárhol a Kárpát-medencén innen és túl. Mindazt, amit mi, magyarok adtunk a világnak, Európának és benne az uniónak, legyen szó – a teljesség igénye nélkül – művészetről, innovációról, sportról, gasztronómiáról. A programsorozat utolsó állomása Budapest, ahol december 28-án és 29-én valósulnak meg az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat eseményei.
Magyar identitásunk, nemzeti kultúránk fontos eleme a gasztronómia, méltán vagyunk büszkék a magyar konyha remekeire, melyek közül számos hungarikumként is ismert. Ennek a kultúrkincsnek az innovatív bemutatására vállalkozik a különleges kialakítású Gasztrobusz. Friss alapanyagokat felhasználva, a Hungarikum és Magyar Értéktárban szereplő ételeket Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnökének vezetésével készítik el meghívott vendégeink, amelyekből igény szerint kóstolót is kínálunk. Emellett kivetítőn is megtekinthetőek a legismertebb magyar ételeink, hungarikumaink. December 28-án délután hungarikumfalatkák kínálása történik. Gyulai és csabai kolbászból, valamint Pick szalámiból készült finomságokat és rögös túrós pogácsát lehet kóstolni, illetve a különleges, tepertőstésztás-szilvás papucsot ízlelhetik meg az érdeklődők.
Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Millenáris (Budapest, Kis Rókus u. 16–20.)
Szervező intézmény: Nemzeti Művelődési Intézet
Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a PKÜ a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az [email protected] címen bármikor visszavonhatja.
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Nemzeti Táncszínház, Kis Rókus utca 14, Budapest 1024, Magyarország,Budapest, Hungary