Advertisement
2025/12/20 - FLASHBACK EXPRESSw/ REZA (EXILE SOUNDZ)
@ The Temple, Kecskemét
🎅Hello Hello!
Tudjuk hogy jók voltatok úgy hogy idén az alábbi ajándékot hozza Kecskemétre a Jézuskánk minden BASS HEAD-nek!🎁
🔥Évtizedes elmaradásunkat igyekszünk bepótolni azzal, hogy egy valóban legendás vendéget hívtunk meg a decemberi Flashback Express-re. Ezúttal a kecskeméti underground egyik alappillére, REZA áll a lemezjátszók mögé – az a DJ, aki a 2000-es évek elején az Exile Soundz bulikkal felrakta Kecskemétet az országos drum & bass térképre.
🎧 Reza 1996-ban kezdett DJ-zni, majd 2001-ben barátaival elindította az Exile Soundz formációt, amely a Víztorony legendás bulijaival azonnal fogalommá vált a hazai undergroundban. 2003-tól saját műsort vezetett a Tilos Rádióban, ahol a fiatal tehetségek kaptak teret, 2004-ben pedig már a tíz legjobb hazai underground DJ között tartották számon.
🎶A drum & bass mellett nujazz, funkbreak és breakbeat szetteket is játszott. rendszeres fellépője volt a kultikus ChaChaCha klubnak, és DJ-ként bejárta Európát, olyan nevekkel osztozva a színpadon, mint Sub Focus, Noisia, Dieselboy vagy Audio.
💿Producerként sem maradt tétlen: A Brains és Varga Zsuzsa számára is készített remixeket, 2009-től pedig a Ninjabreaks egyik oszlopos tagjaként olyan nagyágyúkkal zenélt együtt, mint a Stanton Warriors, Pyramid vagy B-Side.
⚡Mindent összegezve egy hatalmas csapatás várható December 20-án, amire várunk minden régi és új kecskemét és környéki dnb-s arcot!
🔊 LINE-UP
🎧 REZA (Exile Soundz) – Legendary guest set - https://www.facebook.com/DjRezaHu
💥 EARWIG - Levo b2b GreenHell
🎟️ BELÉPŐ (16+): 2500 HUF
💸 A belépő ára 100%-ban lefogyasztható a bárban!
🕕 IDŐPONT korai kezdéssel: 2025. December 20. — 18:00–02:00
📍HELYSZÍN: The Temple (Kecskemét, Rákóczi Út 2.)
______________________________________________________________________
🇬🇧 version:
🎅 Hello Hello!
We know you’ve all been good this year — so our Bass Santa is bringing a special gift to Kecskemét for all the BASS HEADS! 🎁
🔥 We’re making up for a decade-long delay by inviting a truly legendary guest to the December edition of Flashback Express!
This time, one of the founding figures of the Kecskemét underground scene, REZA, will take over the decks — the DJ who put the city on Hungary’s drum & bass map back in the early 2000s with his iconic Exile Soundz events.
🎧 Reza started DJing in 1996 and launched the Exile Soundz collective with his friends in 2001. Their legendary parties at the Víztorony quickly became a staple of the Hungarian underground.
By 2003 he was hosting his own show on Tilos Radio, giving a platform to emerging talents, and by 2004 his name was already listed among the top 10 underground DJs in Hungary.
🎶 In addition to drum & bass, Reza played nujazz, funkbreak, and breakbeat sets, was a regular at the iconic ChaChaCha club, and toured across Europe — sharing the stage with Sub Focus, Noisia, Dieselboy, and Audio.
💿 As a producer, he also made his mark — creating remixes for Brains and Varga Zsuzsa, and since 2009 he’s been a core member of Ninjabreaks, performing alongside heavyweights like Stanton Warriors, Pyramid, and B-Side.
⚡ All in all, expect a massive throwdown on December 20, bringing together the old-school and new-school DnB heads from Kecskemét and beyond!
🔊 LINE-UP
🎧 REZA (Exile Soundz) – Legendary guest set - https://www.facebook.com/DjRezaHu
💥 EARWIG - Levo b2b GreenHell
🎟️ ENTRY (16+): 2500 HUF
💸 Your ticket is 100% redeemable at the bar!
🕕 TIME (early start): December 20, 2025 — 18:00–02:00
📍 VENUE: The Temple (Kecskemét, Rákóczi Street 2.)
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
The Temple - Art, Gastro & Bar, Rákóczi út 2, Kecskemét 6000, Magyarország, Kecskemet, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.







