Advertisement
Fényes Szabolcs születésének 110 éves évfordulóján Klemen Teréziának a korábrázolás és a szórakoztatás olyan egyvelegét sikerült létrehoznia, ami több, mint egy életrajzi játék. Fényes Szabolcsról, az operettszínház egykori igazgatójáról, erről a kalandos életű, igazi bohémről, a zseniális zeneszerzőről könyvet ugyan írtak, de színmű még nem készült. Érdekes a mű, mert tanít, bemutatja a kort, amelyben éltek, a politikai és társadalmi hangulatot és visszaidézi a csengő népszerű zenét, amit milliók daloltak. Korhangulat, életút, játék, munka, emlékezés, humor, tisztelet, öröm és bánat…ez mind együtt, ebben a darabban.Két színész több szerep: Fényes Szabolcs és felesége Csikós Rózsi, Honthy Hanna, Harmath Imre, Karády Katalin, Fényes Lóránd és felesége. A 20. század eseményeibe kalauzoljuk, melyben az emberek szerettek, szenvedtek, de végig próbáltak embernek maradni, persze mindeközben énekeltek, énekeltek…
Egy végtelenül vidám, játékos, kedves, humoros, romantikus történettel várjuk nézőinket.
Ha egy tartalmas, de vidám estét szeretnének, jöjjenek és a zenés színjáték után énekeljék velünk a szebbnél szebb Fényes slágereket: pl. Nem csak a 20 éveseké a világ, Fehér akácok, Szeretni bolondulásig, Mindenkinek van egy álma….és még megannyi örökzöldet. Az est végén lehet velünk fényképezkedni, és kérdést feltenni. De persze csak annak, akinek van kedve hozzá.
Szereplők: Nagy Ibolya színésznő, Déryné -díjas primadonna,
és Csengeri Attila eMeRTon-díjas színész- operett-musical énekes.
Jegyár:
- 1-5. sorig 5.500 Ft,
- 6-15. sorig 4.500 Ft,
-16-26. sorig 3.900 Ft.
JEGYVÁSÁRLÁS: https://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/list/event/ODAVAGYOK241124
Jegyek kaphatók a helyszínen és online.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
IH Rendezvényközpont, Felső Tisza-part 2.,Szeged, Hungary
Tickets