Advertisement
[ENG below]Diki Luckerson: Haladás a labirintus szája felé
kurátor: Kocsis Katica esztéta
megnyitó: 2025. 11. 13. 19H
megnyitó performansz: Szabó-Sáfrány Hanna
helyszín: Artkartell projectspace
PP Center, 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95.
Az Artkartell projectspace örömmel mutatja be Diki Luckerson önálló kiállítását, amely a művész legfrissebb és korábbi műveiből válogat. A megnyitó Szabó-Sáfrány Hanna performanszával indul.
„A világ szépsége a labirintus szája”, Simon Weil gondolata szolgál most Diki Luckerson kiállításának mottójául, hiszen ahogy a francia írónő, úgy az alkotó is vallja, hogy a szépségnk kulcsfontosságú szerepe van a műalkotás befogadásában: ez vonzza be a nézőt, ám amint közelebb merészkedik, hamar ráébred, hogy az esztétikum csupán a kapu, a labirintus szája. Innen indul aztán az a belső út, ahol a biztos jelentések lassan feloldódnak, és a befogadón múlik, milyen irányt talál magának – és milyen értelemmel tölti meg a látottakat.
A néző, aki mer közelebb hajolni, hirtelen saját bizonytalanságaival találja szembe magát, így ez a kiállítás most nem komfortzóna, hanem kísérlet – rajtad. Hogy hagyod-e, hogy a „szép” kifordítson önmagadból, és meddig mersz elmenni azon az úton, ahol a jelentések szétcsúsznak, és neked kell újra összeraknod őket?
Luckerson festményei nem puszta látványok, nem a puszta esztétikumról, a “néznivalóról” szólnak. Inkább spirituális kísérleteknek tekinthetők: minden vászon annak keresése, hogy hogyan lehet a festés aktusán keresztül eljutni a létezés mélyebb rétegeihez. A művész maga is a labirintusba lép, amikor dolgozik – elveszejti magát, majd a bizonytalanba lépve keres a magasabb rendűt. A kép sosem adott: a festés közben jön létre, miközben a művész elveszíti a kontrollt, és engedi, hogy valami nála nagyobb erő – ösztön, hit, vízió – vezesse.
Simon Weil nem megsemmisülésről, hanem sokkal inkább transzformációról beszél. „Isten megeszi” az embert, azaz elnyeli az egót, a személyes akaratot, az önmagunkhoz való ragaszkodást. A teljes önfeladás folyamatán megyünk át, hogy valami magasabb rendűvé válhassunk. Ez történik a művésszel alkotás közben és a nézővel befogadáskor: az ego, az akarat, a „tudom, ki vagyok” bizonyossága elkezd lefejtődni rólunk.
Ez radikális változás történik: letesszük önmagunkat, hogy helyet csináljunk valami tágasabbnak. A labirintus közepébe való érkezés így nem diadal, hanem egyfajta újrakezdés: amikor már nem magunkat keressük mindenben, hanem rákapcsolódunk valamire, ami túlmutat rajtunk.
Luckerson festészetének ereje épp abból fakad, hogy nem fél a bizonytalanságtól. Nem akar mindent szépen lezárni vagy megmagyarázni, képei így az emberi törékenységről és a tünékenységről egyaránt mesélnek. A „hibák”, az elmosódó vonalak, a váratlanságok nem melléktermékek, hanem maga a lényeg: azt mutatják, hogy a valóság – és benne az identitás – nem fix, hanem állandó mozgásban van.
A képek felszínén a formák áramlanak, egymásba oldódnak. Nincsenek éles határok. Hol testeket látunk, hol árnyakat, néha csak egy mozdulat lenyomatát, puszta gesztusokat, energiát. Mintha minden egymásba folyna. Ez azonban nem csupán vizuális játék: nagyon is mai tapasztalat. A kapaszkodók széthullanak, és a kérdés az, ki tudjuk-e bírni ezt a bizonytalan állapotot – vagy képesek vagyunk-e benne újra kitalálni magunkat.
Luckerson képeiben archaikus és kortárs impulzusok keverednek. A barlangrajzokat idéző jelek mellett ott vibrál a 21. század szín- és formaérzékenysége. Ettől a képek időtlenné válnak. A művek nem egyetlen történetet mondanak el, inkább villanások, belső képek, álomfoszlányok jelennek meg rajtuk. Ez a mágikus-vízionárius festészet a valóságon túli tapasztalatokat idézi meg – álomképeket, emlékeket, látomásokat, amelyek egyszerre groteszkek és mégis vonzóak.
A művekben ott húzódik egy spirituális dimenzió is. A művész vallásos neveltetése mélyen beépült a világlátásába, de nem dogmatikus módon: sokkal inkább a transzcendencia utáni vágy, a csoda keresése formájában. Egy elvarázstalanodott világban Luckerson festészete a hit és a mágia visszahívása – annak felismerése, hogy a művészet képes újra megnyitni a egyfajta transzcendens tapasztalat kapuit.
Luckerson képeiben erős a spirituális réteg, de nem dogmatikus értelemben. Inkább egy belső keresés húzódik mögötte: a vágy, hogy legyen valami több annál, amit a racionális, kiábrándult hétköznapok kínálnak. Ott van benne a nyitottság a csodára – arra, hogy a világban van valami megmagyarázhatatlan, amit érdemes kutatni. Festészete ebből a vágyból táplálkozik: mintha a hitet és a mágiát próbálná visszacsempészni oda, ahonnan lassan kikoptak.
Ha valaki igazán beengedi ezeket a képeket, könnyen úgy érezheti, hogy kicsit „megbontják”. Nem simán élményt adnak, hanem beszippantanak, megdolgoznak, másképp engednek tovább. Lehet, hogy közben elveszítünk valamit abból, amit addig biztosnak hittünk magunkról, de talán pont ez kell ahhoz, hogy valami új helyet kapjon bennünk. A „labirintus szája” ezt a pillanatot jelöli: amikor a szépség után már nincs megállás – elindultál befelé, és nem fogsz tudni ugyanúgy kijönni. Így a kérdés csak az, hogy be merünk-e lépni…
Luckerson festészete ezt az átalakulást kínálja fel: nem ígér könnyű utat, de lehetőséget ad arra, hogy valami bennünk megmozduljon – akár át is alakuljon. A kérdés már csak az, hogy be merünk-e lépni.
A kiállítás december 5-ig látogatható.
Megnyitó: 2025. 11. 13. 19:00
Helyszín: Artkartell projectspace (PP Center), 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95.
Támogató: PP Center Üzleti Központ
A kiállítás megtekinthető (telefonos egyeztetéssel: +36 30 847 5178)
—------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ENG]
Diki Luckerson: Toward the Mouth of the Labyrinth
Curator: Katica Kocsis, art theorist
Opening: November 13, 2025, 7 p.m.
Opening performance: Szabó-Sáfrány Hanna
Venue: Artkartell Projectspace, PP Center
1033 Budapest, Szentendrei út 89–95.
Artkartell Projectspace is delighted to present the solo exhibition of Diki Luckerson, featuring a selection of his newest works alongside earlier pieces.
“The beauty of the world is the mouth of a labyrinth” – Simone Weil’s thought sets the tone for this exhibition. Much like Weil, Luckerson believes that beauty plays a crucial role in how we enter a work of art: it draws us in, but as soon as we step closer, we realise that aesthetics are only the doorway — the mouth of the labyrinth. What follows is an inner journey, where fixed meanings begin to dissolve, and the viewer must choose their own direction and make sense of what they encounter.
Anyone who dares to step closer will quickly meet their own uncertainties. This exhibition is not a comfort zone, but an experiment — on you. Will you allow “beauty” to turn you inside out? How far are you willing to go when meanings fall apart and you have to rebuild them yourself?
Luckerson’s paintings are not simply visual objects or aesthetic “things to look at”. They can be seen as spiritual experiments: each canvas is a search for how painting can open a passage to deeper layers of existence. Entering the studio, the artist himself steps into the labyrinth — losing his sense of self in order to find something higher. The painting is never pre-given: it comes into being through the act of painting, as the artist relinquishes control and lets something larger — instinct, faith, vision — take over.
Simone Weil speaks not of destruction, but of transformation. When she writes that “God eats the soul”, she points to the moment when ego, personal will, and attachment to self are stripped away. We go through a process of surrender in order to become something more. This is what happens to the artist during creation, and to the viewer in the act of reception: the certainty of “I know who I am” begins to loosen.
Such a shift is radical: we put ourselves down for a moment to make space for something more spacious. Reaching the centre of the labyrinth is not a triumph, but a kind of beginning — a state where we no longer search for ourselves in everything, but connect to what lies beyond us.
The strength of Luckerson’s painting lies in his openness to uncertainty. He does not aim to tie things up neatly or offer clear explanations. His works speak of human fragility and impermanence. The “mistakes”, blurred lines, and sudden turns are not flaws — they are the point: they show that reality, and with it identity, is never fixed, but always shifting.
On the surface of his canvases, forms stream and fuse into each other. Boundaries are porous. At times we see bodies, at times shadows, at times only a trace of movement — a gesture, an energy. As if everything were in a state of becoming. This is not merely a visual strategy: it reflects a very contemporary condition. The old certainties collapse — the question is whether we can stand in this uncertainty, or dare to reinvent ourselves within it.
Archaic and contemporary impulses meet in Luckerson’s works. Cave-like signs appear alongside the visual sensibility of the 21st century, creating a sense of timelessness. These paintings do not tell a single story; they unfold in flashes — inner images, dream fragments, visions. This magical-visionary mode summons experiences beyond everyday reality: dreamscapes, memories, apparitions — sometimes strange, even grotesque, yet irresistibly magnetic.
There is a spiritual thread running through the work. Luckerson’s religious upbringing is woven into his worldview, but not in a doctrinal way — more as a longing for the transcendent, a search for wonder. In a disenchanted world, his painting invites faith and magic back in — recognising that art can reopen the gates to a different kind of experience.
For those who truly allow these images in, something is likely to shift. The paintings do not simply offer an experience — they take hold, they work on you, and they release you differently than they found you. One may lose something they thought was solid — but only to make room for something new. The “mouth of the labyrinth” marks that moment: beauty draws you in, and suddenly there is no turning back — only the path inward.
Luckerson’s work offers this possibility of transformation. It does not promise ease, but it opens the chance for something within us to move — perhaps to change. The only remaining question is whether we dare to step inside.
On view until: December 5, 2025
Opening: November 13, 2025, 7 p.m.
Venue: Artkartell Projectspace (PP Center)
1033 Budapest, Szentendrei út 89–95.
Supported by: PP Center Business Complex
Visits by appointment: +36 30 847 5178
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
PP Center, Budapest, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.
