Advertisement
🔸Az esemény BETELT.🙏 Várólistára tudsz jelentkezni.🤍🔸REGISZTRÁCIÓ🔸—>
https://forms.gle/Jt5iopSaq5fvwjt26
Kedves Érdeklődő!
Nagy örömmel hívunk Csong An Szunim zen mester Dharma-beszédére, a Móricz Zsigmond körtértől néhány percre, a Temple.hu-ba, ahol csütörtökönként zajlik közös gyakorlás. Ezúttal Dharma-beszéd formájában töltjük meg a Dharmával a termet.
Gyere, ha szeretnél ismerkedni a zennel; már ismerkedsz a zennel, de még nem léptél a tapasztalás útjára; már gyakorolsz, és szeretnél Dharma-beszéden részt venni; szívesen kérdeznél személyesen Csong An Szunim zen mestertől.
Csong An Szunim, az Eredeti Fény Templom apátja, egyike Szung Szán zen mester közvetlen tanítványainak. Mesterétől 1999-ben kapott Dharma mesteri felhatalmazást, mely működését 2000-ben kezdte meg. 2017-ben Sudoksa templom szellemi vezetőjétől, Szol Csong Szunimtól kapott zen mesteri címet.
Időpont: 2024. október 16. 18:00
Helyszín: Temple.hu – 1111 Bp., Bercsényi u. 5.
A részvétel a korlátozott férőhelyek miatt regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi linken tudsz megtenni.
🔸REGISZTRÁCIÓ🔸—>
https://forms.gle/Jt5iopSaq5fvwjt26
Kérlek, érkezz meg 17:40-ig, hogy kényelmesen el tudd foglalni a helyedet. Köszönjük!
Az eseménynek fix díja nincs, de nem is ingyenes. Az ajánlott adomány 3000 Forint, ezen felül örömmel és hálával fogadunk további adományokat is, melyek az Eredeti Fény Zen Templom működését, fejlesztését és bővülését szolgálják. A felajánlott adományokkal a templom és a közösség működését; a hagyomány, a tan továbbörökítését támogatod.🙏
Az adományokat a rendezvény helyszínén kihelyezett adománygyűjtő ládában gyűjtjük.
Előre is hálásan köszönünk minden támogatást!🪷
Nagy szeretettel várunk ezen a zen délutánon!🙏🤍
Az Eredeti Fény Zen Templom csapata
“A lét minden java közül a legfőbb, a tanítás java.” Hamvas Béla
“Ha a nem-mozduló tudat párosul a megértéssel: ez maga a zen. Ez a tiszta tudat, ami független az érzésektől, a szavaktól, független mindentől. A tiszta tudat azt jelenti, hogy megtartod a tértisztaságú, tükörtisztaságú tudatot. Ha vörös jelenik meg előtte, a tudat is vörös, ha pedig sárga jelenik meg előtte, a tudat is sárga.” Szung Szán zen mester
További információ:
[email protected]
Tel.: 0630/4250737
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
temple.hu, Bercsényi utca 1, Budapest 1111, Magyarország,Budapest, Hungary