Advertisement
Amy Herzog: Jaj, Nagyi!Komédia egy részben, az Orlai Produkció előadása
Ha az unokája hajnali háromkor becsönget egy biciklit tolva, nagy hátizsákkal, hogy csak éppen erre járt, vajon mit tesz a jó nagymama? Először is a fülébe egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát, hogy szállást biztosítson a nagy utazónak.
Így kezdődik a nagy nemzetközi kritikai és közönségsikert aratott komédia, amelyben két generáció, két külön világ, két gondolkodásmód és sok ki nem mondott szó keveredik szívmelengető és humoros koktéllá. Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.
Jegyár: 5500 Ft.
Jegyek elérhetők a jegy.hu oldalon:https://www.jegy.hu/program/amy-herzog-jaj-nagyi-182382
FONTOS JEGYVÁSÁRLÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK:
A színházi előadásainkra a helyszíni jegyvásárlás (pl. a Halász Gedeon Eseményközpontban, Vörösmarty Emlékházban, Halász-kastélyban) az előadás előtti időszakban NEM lehetséges.
A jegyekre (NEM hely jegyek) előregisztrálni név és létszám megjelölésével lehet az alábbi linken elérhető regisztrációs ív kitöltésével. A regisztráció biztosítja a belépő meglétét, melyek megváltására az előadás napján, a rendezvényre érkezéskor van lehetőség.
Regisztráció: https://forms.gle/2XFPwyWANbMTywMNA
A regisztráció lemondására vagy módosítására itt van lehetőségük: https://forms.gle/1o9HbWYdzX1DTYeEA
Helyszín: Halász Gedeon Eseményközpont
A helyszín akadálymentes.
A rendezvény a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány és a Csajághy Laura Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében valósul meg.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Halász Gedeon Eseményközpont, Szekesfehervar, Hungary
Tickets