Advertisement
Meginvitálunk mindenkit egy olyan találkozóra, ahol a már jól megszokott hangulatot, hazánk legismertebb autós Youtubereivel fogjuk tovább emelni! Mit is jelent ez?
Ez egy autós találkozó, ahova sok szeretettel várunk mindenkit, bármilyen autóval.
A találkozón belül lesz közönségtalálkozó Attila S2-vel, Kekszivel, Zambelly Ákossal És a Junkbuilds csapatával, akik kigurítják legújabb és a már jól ismert projektjeiket!
A jó hangulatot Hetyési Zsolti fogja biztosítani.
Lesznek különböző programok is, kerékcsere verseny, turbó hajigáló verseny (gyerekeknek is készülünk kis turbóval), ahol a legügyesebbeket díjazzuk, de lesz még tombola is, ahol értékes nyereményekkel gazdagodhattok (lásd lejjebb), valamint kiválasztjuk a találkozó Top 10 autóját, akik szintén díjat kapnak.
Aki szeretné átélni, hogy milyen élmény egy terepre épített G Mercivel offroadozni, az most Attilával megteheti.
Szimulátorunk is lesz, ahol egész nap átélheted a száguldás élményét teljesen biztonságos és legális keretek között.
Sok más meglepetéssel is készülünk, de még nem szeretnénk minden poént lelőni, úgyhogy véssétek be már most a naptárba a dátumot és találkozzunk Április 19-én Mogyoródon, a Ring Autósmozi területén!
Kapunyitás: 14:00
Parkoltatás, regisztrációk leadása: 14:00 – 16:00
Kerékcsereverseny: 16:00 – 17:00
Turbóhajigálás: 17:00 – 18:00
Tombolasorsolás: 18:00 -19:00
Eredményhirdetés, díjátadó: 21:00
Szimulátorozás egész nap
Elővételes jegyvásárlás itt:
https://cooltix.hu/event/67cc3ef9923949b86309e163
Március 31-ig kedvezményes áron!
A helyszínen is tudtok belépőt vásárolni, de célszerű online megvenni a gyorsabb bejutás érdekében.
Jegyárak:
Early bird: 2500ft
Normál: 3000ft
10 éves kor alatt a belépés ingyenes!
A tombolán értékes nyereményeket fogunk kisorsolni:
- A Gtechniq Magyarország felajánlásával autóápolási csomagokat
https://www.facebook.com/gtechniqhungary
- Az LLracing felajánlásával tuning alkatrészeket és kiegészítőket az autódhoz, valamint vásárlási utalványt
https://www.facebook.com/LLRacingHU
- A Youtubereink által összeállított ajándékcsomagokat
Büfé is lesz a Kőbunkó Streetfood jóvoltából, akik Smashburgerekkel és mindenféle finomsággal készülnek!
https://www.facebook.com/kobunkostreetfood/
A MyCar Garage csapata is képviselteti magát nálunk, különleges autókkal és autóápolási szerekkel, amit a helyszínen meg is tudtok vásárolni.
https://www.facebook.com/profile.php?id=61564131314939
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Ring autósmozi, Ring Autósmozi, Mogyoród 2146, Magyarország,Mogyoród, Budapest, Hungary
Tickets