!BETELT!Kalandozás a Nyugat-Mecsekben

Sat, 18 Oct, 2025 at 09:30 am to Sun, 19 Oct, 2025 at 07:30 pm UTC+02:00

Mecsek-Pécs | Pecs

Kaland Portya
Publisher/HostKaland Portya
!BETELT!Kalandoz\u00e1s a Nyugat-Mecsekben
Advertisement
Tavasszal két napot a Kelet-Mecsekben töltöttünk el, így hát ősszel a Nyugat-Mecsekbe teszünk egy betekintést, szintén két nap erejéig.

1️⃣ NAP

Szombaton reggel találkozunk Pécsen, a TV-torony alatti parkolóban. Az autókat itt hagyjuk és teszünk egy körtúrát. De mindezek előtt felmegyünk a toronyba is, hiszen páratlan panoráma fogad majd bennünket, ha az idő is engedi. Otthonról hozott ebédünket egy erre alkalmas helyen fogjuk elfogyasztani. Látnivalóink aznapra a teljesség igénye nélkül: Misina, Mésztufa-lépcsők, Kőlyuk-barlang, Kis-Tubes, Tubes és számtalan forrás, vízesés és zsomboly. Túra után elutazunk Hosszúheténybe, ahol elfoglaljuk a szállásunkat és megvacsorázunk. Este szabad foglalkozás. Jó idő esetén kimegyünk a közeli kilátóba csillagokat nézni, illetve rakunk egy tábortüzet is, ha lesz elegendő száraz fa.

🧭Útvonal: pontos útvonal a későbbiekben lesz ismertetve a résztvevőkkel.

Táv: kb. 20 km
Szint: 650 m felfele és ugyanennyi lefele.



2️⃣ NAP

A merészebb vállakozókkal hajnalban kimerészkedünk az este már meglátogatott kilátóba, hogy megkíséreljük meglesni a napfelkeltét.
A reggeli elfogyasztása után autóba ülünk és egy bő fél óra utazással eljutunk Orfűre. Az autókat itt hagyjuk és egy újabb körtúrát teszünk, de előtte megnézzük az orrfűi malmomat egy körbevezetéssel karöltve. Innen a Forrásházhoz vesszük az irányt végighaladva a Vízfő-tanösvényen és már hegymenetbe is állunk. Amikorra már elegünk lesz a zsombolyok hadából, amelyek az ösvény két oldalán szóródtak szét, akkor majd nemsokára a források sokaságára is ráunhatunk. Ezért is törjük meg a rendet a Babás-szerkövek és a Zsongor-kő látványával. Innen már csak visszafele visz az utunk, előbb egy gerincen, majd az Orfűi-patak völgyében. A túra végeztével visszautazunk Budapestre.

🧭Útvonal: pontos útvonal a későbbiekben lesz ismertetve a résztvevőkkel.
Táv: 16 km
Szintemelkedés: 750 m felfele és ugyanennyi lefele

🚗Utazás:
Megpróbáljuk megoldani telekocsival az utazást, amennyiben erre nem lesz vagy csak részben lesz lehetőség, akkor kisbusszal utazunk.
Jelentkezéskor kérlek jelezd telekocsi igényed, felajánlásod a helyek számának megjelölésével.


🛏️Szállás:
A szállásunk Hosszúhetény szélében, az erdőben lévő hotelben lesz, 2 fős (egyszemélyes ágyak) szobákban, saját fürdőszobával.

🍲Vacsora:
A szállason lehetős van menüs vacsora igénylésére. Kérhető egy, kettő vagy három fogás is. A túrát megelőző héten lesz leadva az igény.
🥪Ebédek:
Mindkét nap a magunkal vitt ennivalót fogjuk elfogyasztani. A túrák előtt lesz lehetőség boltba menni.

🗓️Időpont: 2025.10.18-2025.10.19.

💵A túra ára: 27.500,-Ft/fő

✅Az ár tartalmazza:
- szállást
- egy reggelit (svédasztalos)
- belépőt a TV-toronyba
- belépőt és körbevezetés díját az orfűi malmokhoz
- túravezetés és túraszervezés díját két napra, két túravezetővel


❌Az ár nem tartalmazza:
- utazási költségeket
- egyéb étkezési költségeket, mint pl. vacsora és ebéd
- kisállat szállásolás díját, mely 4.000,-Ft/éj

📬Jelentkezés módja: e-mailban ([email protected]) és az ott leszek gomb megnyomásával. Kérlek írd meg, telekocsi igényed, felajánlásod a helyek számának megjelölésével.

⚠️Egyéb fontos infók:
Jelentkezéskor 6.000,-Ft/fő előleg fizetendő!
Lemondás feltételei: amennyiben valaki kevesebb, mint két héttel az esemény előtt mondja le úgy sajnos az előleget nem tudjuk visszautalni.

☔A túra esős időben is meg lesz tartva!

Gyertek el és barangoljuk be a Nyugat-Mecsek ösvényeit!
Üdvözlettel,

👩Livi (Kancellária SE/ Túra Veled)
🧒Nándi (Kaland Portya)
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

Mecsek-Pécs, Pécs, Pecs, Hungary

Sharing is Caring:

More Events in Pecs

Duckshell @Szabadkik\u00f6t\u0151 \/\/ Renya After \/\/
Fri, 17 Oct at 08:30 pm Duckshell @Szabadkikötő // Renya After //

Király utca 64, Pécs, Hungary, 7626

Cry Baby koncert -P\u00e9cs, Pepita
Fri, 17 Oct at 09:00 pm Cry Baby koncert -Pécs, Pepita

Pepita Balokány-Pepita Közösségi Tér

Dropamine | Techno Therapy x Mandra
Fri, 17 Oct at 10:00 pm Dropamine | Techno Therapy x Mandra

Mandra

Domb\u00f3v\u00e1ri Barangol\u00e1s
Sat, 18 Oct at 08:30 am Dombóvári Barangolás

Dombóvári Hangulat Szabadidő Sportegyesület

62 es vas\u00fatvonal bej\u00e1r\u00e1sa!
Sat, 18 Oct at 08:45 am 62 es vasútvonal bejárása!

Pécs Vasútállomás

Ringat\u00f3 gyermekkoncert -okt\u00f3ber \/\/ ESCARGO SZOBASZ\u00cdNH\u00c1Z
Sat, 18 Oct at 09:45 am Ringató gyermekkoncert -október // ESCARGO SZOBASZÍNHÁZ

7633, Pécs Endresz György utca 2/b, Pécs, Hungary, 7633

PAR\u00c1ZS & F\u00dcST - GASZTRO WORKSHOP & K\u00d3STOL\u00d3
Sat, 18 Oct at 10:00 am PARÁZS & FÜST - GASZTRO WORKSHOP & KÓSTOLÓ

Pécsi Egyetemi Borbirtok

HVG K\u00d6NYVEK GAR\u00c1ZSV\u00c1S\u00c1RA P\u00c9CSEN!
Sat, 18 Oct at 10:00 am HVG KÖNYVEK GARÁZSVÁSÁRA PÉCSEN!

7621 Pécs, Széchenyi tér 7-8.

DesignP\u00e9cs 2025 \u2013 Szecesszi\u00f3s id\u0151utaz\u00e1s a Zsolnay Negyedben
Sat, 18 Oct at 02:00 pm DesignPécs 2025 – Szecessziós időutazás a Zsolnay Negyedben

Zsolnay Negyed, Pécs, Hungary, 7626

D\u00e1vid S\u00e1tora alkalom & Dics-Suli workshop | P\u00c9CS
Sat, 18 Oct at 04:00 pm Dávid Sátora alkalom & Dics-Suli workshop | PÉCS

Reménység Gyülekezet

Pecs is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Pecs Events