Advertisement
Első színházi élmény 0-3 évesek számára a Vaskakas Bábszínház előadásbanA Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével.
💭Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása!
Ebbe a tarkabarka világba hívjuk a legkisebbeket.
Alkotók:
Zeneszerző: Rab Viki
Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas)
Játsszák: Darvas Emőke és Ragán Edit
A társulat a babaszínházról:
„Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra.
Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú évek óta tartó vizsgálatai alapján ismert, hogy a művészi élmények már a méhen belüli életben is befolyásolják a fejlődést. A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen.
Kínában már akkor tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk első kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követő három év egész életünkre kihat. Irányt szab személyiségünknek, kreativitásunknak, lelki egészségünknek, egyszóval mindennek, ami bennünk később igazán fontos lesz.
Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet.”
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Klebelsberg Kultúrkúria, Klebelsberg Kultúrkúria, Templom utca, Budapest 1028, Magyarország,Budapest, Hungary
Tickets