Advertisement
Az astanga az egyik legkönnyebben tanítható jógairányzat, abban az értelemben, hogy a komoly gyakorlók szinte minden fontos információval rendelkeznek már. A kötött sorozatok miatt nem kell gondolkodni, melyik ászana következik. Ez egyszerre jelent könnyebbséget és kihívást, oktatóknak és gyakorlóknak egyaránt. A képzésen megismerheted a sorozat részletes felépítését, az ászanák egymásra épülésének rendszerét, valamint megtanulhatod, hogyan lehet személyre szabni a gyakorlást. Lehet, hogy a sorozat ugyanaz, de oktatóként látnod kell, hogy minden gyakorló más, eltérő igényekkel, tapasztalatokkal, célokkal és tudással rendelkeznek. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a Mysore stílusú oktatásra és az ászanák mélyebb megértésére. A javításokban és igazításokban a gyakorló igényeit tartjuk fontosnak, és nem használunk fix mozdulatokat.
A képzésen nem csak az ászanákat ismerheted meg, hanem az astanga jóga további eszközeit is. Tanulni fogunk a bandhákról, légzésről, vinyászákról, valamint meditáció és filozófia szerepéről is.
Azokat is szívesen látjuk, akik egyelőre nem szeretnének oktatni, csak a saját fejlődésük érdekében vállalnának egy intenzív tanulási időszakot.
TANFOLYAMI NAPOK: 2025. febr. 09., 23., márc. 09., 15., 23. ápr. 05., 13., 27., máj. 18., 25. (9:00-17:00)
VEZETI: Pápa Gyöngyvér, Nagygyörgy Emese Dalma
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS JELENTKEZÉS:
https://mandalajogastudiok.hu/jogaoktato-kepzes-archiv/astanga-joga-oktatokepzes/
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Mandala Jógastúdiók, Kresz Géza utca 27, Budapest 1132, Magyarország,Budapest, Hungary
Tickets