Advertisement
2024. november 3-án, vasárnap 17 órától gyerekeknek, felnőtteknek és gyermeklelkű felnőtteknek Antoine de Saint-Exupéry: A KIS HERCEG című vetített zenés prózája elevenedik meg a KMO-ban.Ez az előadás egy időutazás, néhol mese, néhol dal, néhol narráció, néhol effekt és atmoszféra. Álom.
Mesélő: Vecsei H. Miklós - Zene: Csorba Lóci
Dramaturgia, ötlet: Vecsei H. Miklós és Seres Tamás. Rendező, kreatív: Seres Tamás. Az előadás hossza: 90 perc szünet nélkül.
Az előadás kifejezetten az eredeti szövegre és az eredeti rajzokra épülő egyedi hangulatvilágú, kétszemélyes; mini, korszerű, zenés meseszínház, 9-99 éves „fölnőtteknek”. Hasi (Vecsei H. Miklós) mesél, minden szerepben, mintegy önmagával dialógban, voltaképpen a rókán kívül, minden szerepben Őt láthatjuk. Lóci (Csorba Lóránt énekes, gitáros) dalokkal kíséri a történetet, beszáll a játékba, duetteznek a színpadon. Mindehhez jön még a vetítés. A kis herceg könyv eredeti, klasszikus ábrázolásai bukkannak fel az adott dramaturgiai pontokon. (rózsa, kígyó, bolygó, róka, kis herceg, sál, csillag, kráter stb.) végigkísérve a történetet. Ez az előadás egy időutazás, néhol mese, néhol dal, néhol narráció, néhol effekt és atmoszféra. Álom.
======
Belépődíj:
======
I. helyár: 4.800,- Ft (1-6. sor)
II. helyár: 4.600,- Ft (7-12. sor)
III. helyár: 4.400,- Ft (13-16. sor)
===============
ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
https://kmo.jegy.hu/program/a-kis-herceg-vetitett-zenes-proza-164141/1164992
===============
Bővebb információ:
P. Tóth Erzsébet, tel.: 282-9752/0106 m., email: [email protected]
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
KMO Művelődési Központ és Könyvtár, Szabó Ervin utca 16, Budapest 1191, Magyarország,Budapest, Hungary
Tickets