Advertisement
’A NŐ, HA ELMÚLT NEGYVEN…’képzeletszínház előadás és beszélgetés
avagy emberi sorsok és játszmák
- ahogy a nők látják
E képzeletszínházi est keretében két színésznő beszélget a moderátorral, valamint a nézőkkel.
A Janikovszky Éva írásai alapján életre keltett halhatatlan nőalakok segítségével gondolkodnak közösen a 40-45 év feletti lét végpontjairól: mindennapi mélységeiről és magasságairól. Őszintén és együttérzéssel vallanak arról, milyen válaszok, megoldások születtek bennük az élet különféle helyzeteire a negyedik X-en túl…
A különféle ’arcainkra’ igyekeznek közelebbről és mélyebben rátekinteni - pontosabban arra a képre, amit kifele mutatunk magunkról másoknak ebben a két(féle), sokszínű világban. Megfigyeléseik középpontjában a személyiségünk gyémánt-dimenziói állnak.
Ez a produkció vers és próza, művészet és gasztronómia különleges, szeretetteljes találkozása, ahol a közös nevező, a kapocs a játékosság és a derű.
Afféle asszociáció-folyam: éles tükör – szavakból csiszolva…
"Biztos mindenkinek ismerős, ha a saját véleménye nagyon eltér a saját – adott esetben fél órával ezelőtti – véleményétől, csak mert közben egy másik szerepbe került, és már nem az anyukáját kell győzködnie ugyanarról, hanem a gyerekét. Nyilván néha nagyon nehéz nevetni ezeken a helyzeteken, de egy sötét nézőtéren simán lehet úgy csinálni, mintha ez nem rólunk szólna, hanem másokról.
A fergeteges előadás gyorsan magával ragadja az embert, az elragadtatottság állapotában viszont nehéz színlelni, így a röhögés feloldja azokat a gátlásokat, amik ezekben a helyzetekben rakódnak ránk. Janikovszky Éva azonban túl jó megfigyelő, a megengedő humor nem fedi el, hogy ezek bizony mi vagyunk. Szóval ez valami felszabadító röhögés, amiből kevés van az életünkben, miközben minden más módszer hatástalannak tűnik az élet nagy kérdéseinek kezelésére.”
Nézői ajánlás:
„Most már értem, miért hoztál el...!” - ezzel fordult felém a párom a darab 10. perce után. Pedig nem is gondoltam hetekkel korábban, amikor már megvolt az időpont, hogy ennyire ülni fog az előadás minden mondata. Tűpontos ábrázolása a mindennapi harcainknak, játszmáinknak, tele iróniával, szarkazmussal, de mégsem bántó, hanem az emberit elfogadó módon, így nem is fáj magunkra ismerni. Ha nevetni lehet rajta, talán beszélgetni is el tudunk kezdeni, talán akkor a tüskék és sértettség helyett az egymás felé fordulás, a másik megértése is menni fog. Nem csak a párkapcsolatokban, de mindenféle emberi kapcsolatunkban. Hiszen ő is csak ugyanannak a lemeznek a másik oldalát játssza, és én is felteszem néha az ő B oldalát… Köszönjük a szemnyitogatást Janikovszky Évának és az előadást létrehozó szuper csapatnak!"
____________
Várunk sok szeretettel éttermünkben vacsoraestünkön!
Éttermünk 2022-ben megkapta a MICHELIN BIB GOURMAND minősítést (jelentése:“mérsékelt árak mellett kiváló konyha”) a francia Michelin szervezettől (2022-től indult a tesztelés a magyar vidéki városokban), ami a Vendégeink megannyi pozitív visszajelzése után a legnagyobb elismerés és dicséret nekünk, amit 2023-ban ismét megszereztünk, megvédtünk. 2023. október második felétől Mészáros Ádám csatlakozott hozzánk, aki Magyarországon elsőként szerezte meg a 2 MICHELIN csillagot. Jelenleg az országban 3 séf büszkélkedhet ezzel a címmel, nagy dolog, hogy együtt dolgozhatunk és talán új célokat fogalmazhatunk meg.
Javasolt vendég érkezés:18.00
A vacsora kezdete: 18.30
Az előadás kezdete: 19.30 (90 perc)
Az este 22 órakor ér véget.
Helyszín: Bistro Sparhelt, Balatonfüred, Szent István tér 7.
Welcome itallal várjuk Önöket és három fogásos vacsorával.
Amennyiben étel érzékenysége van, illetve vegetáriánus menüre lenne igénye, vegye fel velünk a kapcsolatot.
Leves
Medvehagyma krémleves, kecskesajt ropogós, vízi torma
Főétel
Tanyasi csirke „tekercs”, pok choy, pisztácia, burgonya, sózott citromos- kapri jus
Desszert
Tejpite, marinált erdei som, étcsokoládé ganache, keksz morzsa
A vacsoraest ára az előadással, welcome itallal és a 3 fogásos vacsorával:
bruttó 28.000 Ft/fő
JEGYEKET partnerünknél, a TIXA oldalán tud vásárplni!
https://www.tixa.hu/bistrosparhelthu
Várjuk sok szeretettel!
Érdeklődni a +3670 639 9944 számon lehet.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Szent István tér 7., Balatonfüred, Hungary, 8230, Dobó István utca 7, Balatonfüred 8230, Magyarország,Balatonfüred, Siofok, Hungary