Advertisement
A Csicsogó Produkció és Csokonai Nemzeti Színház közös programján az érdeklődők megismerhetik a debreceni hivatásos színjátszás helyszíneit, szereplőit a kezdetektől – a 18. század végétől – a 20. század elejéig. A hajdani Fehérló Fogadó udvarán ácsolt „deszkaszíntől” eljutunk az 1865-ben átadott – idén 160 éves – kőszínház épületéig, felidézzük azokat a jelentősebb társulatokat, színészeket, írókat, költőket, akik az egyes helyszíneken megfordultak. Újházy Ede, Déryné, Arany János, Petőfi Sándor, Prielle Kornélia, Blaha Lujza… csak néhány név az ebben az időszakban a cívisvárosban játszó hírességek közül. A rövid belvárosi séta után a látogatók megtekinthetik az idén 160 éves színházépület láthatatlan tereit és a közönségtől általában rejtett titkait. Az érdeklődőket a legnagyobb titkokba avatjuk be, betekinthetnek a színház kulisszái mögé, olyan helyszínekre vezetjük Önöket, mint az öltözők, a színpad, a díszletraktár, a színészbüfé, a zenekari árok vagy akár a forgószínpad több emeletnyi szerkezete.
A sétát vezeti: Új Judit helytörténeti kutató (Csicsogó Produkció)
A színházat bemutatja: Szilvási Diána, igazgatói titkár (Csokonai Nemzeti Színház Debrecen)
Időpont: 2025. szeptember 4. 15 óra
A program időtartama: 120 perc
Gyülekező: Vármegyeháza előtti terület (Piac utca 54.)
Az eseményen való részvétel ingyenes, de az alábbi regisztrációs űrlap kitöltéséhez kötött.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSej7pdWt76dASynd8BmbioximHRblRCGMapqFdTcHBMqMZb3g/viewform?pli=1
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Piac utca 54, Debrecen 4024, Magyarország, Piac utca 54, Debrecen 4024, Magyarország, Debrecen, Hungary