Advertisement
Milyen színt társítanál a számhoz, ami ma egész nap a fejedben ment? Hogy ábrázolnád magad egy ecsetvonással, ha a kollégáid, a barátaid, vagy adott esetben egy csoport idegen előtt kéne jellemezned magad? Dúdolni nehezebb mások előtt, vagy kiállni a véleményed mellett? Hogy érint, ha nem úgy sikerül egy rajz, mint szeretted volna? És legfőképp: mit kezdenél egy óriási vászonnal, ha kapnál pár festéket, pár szabad órát, a terem másik végéből pedig élőzene szólna?_________________________
Az alkotás segítségével párbeszédet indíthatunk a verbálisan nem, vagy csak nehezen elérhető érzelmeinkkel, színekké, képekké, hangokká formálhatjuk mindazt, amire még nincsenek szavaink. Ezt jól tudja IAMYANK is, aki producerként, zenészként és oktatóként jól ismeri és folyamatosan kutatja a hangok kommunikációs erejét, valamint Takács Dalma is, aki művészetterapeutaként az elvárásmentes alkotás önismeretre gyakorolt hatását vizsgálja.
Így merült fel a gondolat, hogy a kettőt akár ötvözni is lehetne: a február 2-ra meghirdetett foglalkozásukon élőzenével és intuitív festéssel hívják közös játékra a résztvevőket. A foglalkozás célja, hogy az érdeklődők szavak nélkül, az alkotás nyelvén vizsgálják meg aktuális lelkiállapotukat, szociális dinamikáikat és a közösségben elfoglalt helyüket, majd egy megtartó, biztonságos közegben mesélhessenek megéléseikről, kapcsolódhassanak egymással.
A művészetterápia és a csoportfoglalkozás ugyanis ugyanúgy lehetőséget teremt az elvárásoktól mentes, flow-jellegű alkotásra, mint a határok biztonságos feszegetésére, a tabumentes beszélgetésre, vagy az énkép újragondolására.
FONTOS: a foglalkozáson való részvételhez nem szükséges művészeti előképzettség.
EZ IS FONTOS: a helyek száma korlátozott.
EZ MEG TALÁN MÉG FONTOSABB: itt semmi sem kötelező (és nem kell énekelni).
Részvételi díj: 11 000-tól 15 000 forintig – fizess annyit, amennyi most neked belefér.
Kérdések: [email protected].
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Almássy tér 17., Budapest, Hungary, 1077
Tickets