About this Event
Életjelek – VITALS
Könyvbemutató
Szeretettel meghívunk az Életjelek – VITALS című könyv bemutatójára.
Ez a könyv egy szervezetfejlesztő és az általa kísért közösségek merész, jövőbe mutató útjairól szól.
Arról a hitről, hogy a világot a cégeinken keresztül is formáljuk – nap mint nap, a döntéseinken, a kapcsolatainkon, a működésünkön keresztül.
Az Életjelek – VITALS azt állítja, hogy az emberközpontú, magas önmenedzsmentre épülő szervezetekben az emberek nemcsak hatékonyabban dolgoznak, hanem emberként is fejlődnek. Ezekben az új típusú, sikeres vállalatokban olyan készségek tanulhatók meg, amelyek egy békésebb, önmagunkkal és a világunkkal harmóniában lévő élethez is közelebb visznek.
A könyv abból indul ki, hogy minden vállalat élő rendszer.
A működését nemcsak stratégiák és struktúrák határozzák meg,
hanem az ott dolgozó emberek biológiai, evolúciós és idegrendszeri működése is –
akkor is, ha erről nem beszélünk.
Toldi Zsuzsanna könyve ennek a mélyben húzódó, természettudományos logikának a feltárására vállalkozik.
A tudományos alapok mellett sok valós történet, gyakorlati példa és tapasztalat jelenik meg benne.
A szerző nyílt célja, hogy minél több szervezetet hívjon erre az útra.
A könyvbemutatón szó lesz:
- emberközpontú szervezetekről a magyar valóságban,
- a VITALS szemléletről és dimenziókról,
- és arról, miért a cégekben dől el, milyen világban élünk.
Event Venue & Nearby Stays
Harmónia Palota Rendezvényközpont | Harmonia Palace Budapest, 9 Múzeum utca, Budapest, Hungary
USD 0.00












