Advertisement
Ásó, kapa meg a nagy!(érzékenyjáték egy felvonásban)
Négy női sors, megcsalások, csalódások. Élethelyzetek, amelyek ismerősek számunkra, hallottunk róluk, hiszen az ismerősünk ismerősével is pontosan ez történt. Most a négy főhősnő történetén keresztül elevenednek meg a színpadon azok a pillanatok, amelyekről mindenki tud, s amelyekről talán még soha senkivel nem beszélgettünk őszintén.
Szereplők: Bandor Éva, Holocsy Krisztina, Hostomsky Fanni, Kuklis Katalin
A színészek improvizációi alapján írta: Kuklis Katalin
Rendezte: Romankovics Edit
Jelmez: Huszanyik Éva, Rostás Zoltán
Koreográfia: Hrapka Zsófia, Kalocsányi Gábor
Az előadásban elhangzó dalokat szerezte: Hostomsky Fanni
Technika: Csicsó Tamás
Produkciós vezető: Czuczor Nóra
Az előadás a Vekker Műhely és a Gurigongo Symposium közös produkciója.
"Tapasztalatból mondom, hogy aki beül az előadásra, készítsen be legalább pár darabot, mert könnyen előfordulhat, hogy az egyik percben még a zseniális Bandor Éva partvisnyélen gitározásától kap majd röhögőgörcsöt – a másik pillanatban meg úgy „nyakon fogja verni“ egy másik téma, amitől meg fog rendülni lelkileg." Elő a zsebkendőkkel! – gondolatok az „Ásó, kapa meg a nagy!“ c. színpadi játék kapcsán - Keri cikke a Klikkout-on.
Az előadás 70 perc hosszú, vacsorára mindenki otthon lesz, tele élménnyel és gondolatokkal.
📅 2026. február 8., vasárnap 17 óra,
📍 Silk Fluegge KLISCOPE, Glimpfingerstrasse 8, Eingang SÜD, 4020 Linz, Österreich
A jegyek elővételben (2026. február 7-ig): 20 EUR
A helyszínen: 25 EUR
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
SILK Kliscope, Glimpfingerstraße 8, 4020 Linz, Österreich, Linz, Austria
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











