$NOT - Akvárium Klub, Budapest

Wed Feb 16 2022 at 07:30 pm to 10:30 pm UTC+01:00

Akvárium Klub Official | Budapest

Akv\u00e1rium Klub Official
Publisher/HostAkvárium Klub Official
$NOT - Akv\u00e1rium Klub, Budapest
Advertisement
A Z generáció egyik legnagyobb sztárja, az amerikai $not végre hazánkba is ellátogat.
A fiatalok körében már óriási népszerűségre tett szert, ‘Billy Boy’ című száma az ‘Euphoria’ sorozatban is megjelent, TikTokon a ‘Mean’ dalával futott be, ráadásul Billie Eilish is rajong érte.

Edy Edouard, ismertebb nevén $NOT 1997-ben született New Yorkban, ám 7 évesen Miamiba költözött családjával. Középiskolás korában, 2016-ban kezdődött zenei karrierje. Eleinte olyan előadokat hallgatott, mint Xavier Wulf, Bones, Yung Lean, Lil Wayne és Tyler, the Creator. Egy barátja, Wetback Manny már akkoriban töltögetett fel Soundcloud-ra zenéket, így ő mutatta meg neki, hogyan is kell dalokat felvenni és a mikrofont használni. “Ezután elkezdtem egyedül is számokat írni és felvenni. Volt egy USB-s mikrofonom is, ami eléggé szar volt, de aztán Manny szerzett egy profi mikrofont, szóval azt hiszem, csak szerencsém volt.”
Az igazi áttörést 2018-ban a ‘Gosha’ című szám hozta meg neki, később az HBO-s amerikai sorozat, az Euphoria egyik részében is hallható volt ‘Billy Boy’ slágere, ezután pedig nem volt megállás. A “Gosha” és a “Megan” sikerei után $NOT leszerződött a 300 Entertainment-hez. 2020. március 6-án megjelent Tragedy + című debütáló stúdióalbuma, melyen Maggie Lindemann és Wifisfuneral közreműködött.

$not hamarosan induló világkörüli turnéja Magyarországot is érinti, így 2022. február 16-án találkozhatunk vele először Budapesten, az Akvárium Klubban.

Jegyértékesítés kezdete: július 23. 10:00
https://akvariumklub.hu/programok/snot/
KORHATÁR:
-10 éves kor alatt ingyenes a belépés, jeggyel rendelkező felnőtt kíséretében
-10 és 18 év között felnőtt kíséretében, érvényes jeggyel lehet belépni
-18 éves kor felett érvényes jeggyel látogatható a koncert

JEGYEK:
Early Bird: 6 500 HUF
Kedvezményes elővételes: 7 600 HUF
Normál: 8 800 HUF
VIP: 14 900 HUF
Meet & Greet: 48.000 HUF

A VIP JEGY TARTALMAZZA:
-jó rálátás a színpadra a VIP karzatról
-külön italpult
-külön mosdó
-gyorsított beléptetés
-kényelmes fotelek/kanapék
-ingyenes VIP ruhatár

MEET & GREET JEGY TARTALMAZZA:
-normál belépő a küzdőtérre
-korai belépés
-egy közös fotó $not-tal
-autogram
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

Akvárium Klub Official, 12 Erzsébet tér, Budapest, Hungary

Tickets

Sharing is Caring:

More Events in Budapest

GYORSAS\u00c1GI TR\u00c9NING
Wed Feb 16 2022 at 09:00 am GYORSASÁGI TRÉNING

BrillBird

BOROZZ A BOR\u00c1SSZAL - Losonci B\u00e1lint-k\u00f3stol\u00f3
Wed Feb 16 2022 at 06:00 pm BOROZZ A BORÁSSZAL - Losonci Bálint-kóstoló

VinoPiano-Borbár/Wine Bar

Rolo Tomassi \/A38 Haj\u00f3\/
Wed Feb 16 2022 at 08:30 pm Rolo Tomassi /A38 Hajó/

A38 Hajó

Ecommerce Expo 2022
Thu Feb 17 2022 at 09:00 am Ecommerce Expo 2022

Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

Pr\u00e9mium Gin&Tonic Workshop
Thu Feb 17 2022 at 06:00 pm Prémium Gin&Tonic Workshop

Bols Mixer Akadémia

P\u00e9csi Balett: Vasarely-et\u0171d\u00f6k
Thu Feb 17 2022 at 07:00 pm Pécsi Balett: Vasarely-etűdök

Müpa Budapest

VI. Indoor S\u00f6rfesztiv\u00e1l - korl\u00e1tlan s\u00f6rk\u00f3stol\u00e1s
Fri Feb 18 2022 at 05:00 pm VI. Indoor Sörfesztivál - korlátlan sörkóstolás

InterContinental Budapest

Elenged\u00e9s Tanfolyam
Sat Feb 19 2022 at 09:30 am Elengedés Tanfolyam

Wesselényi utca 10, Budapest 1077, Magyarország

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events